Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega bejelentette, hogy terveik szerint az idei SXSW 2017 során egy külön Sonic the Hedgehog panelt szeretnének indítani, aminek jóvoltából március 16-án nagy bejelentésekre számíthatunk a szélvész gyors kék süni aktuális kalandjai kapcsán. A Sega elmondta, hogy a prezentáción a Sonic Mania és a Project Sonic 2017 kapják majd a központi szerepet, így előbbi esetében vélhetően újabb képsorokra számíthatunk, utóbbi kapcsán pedig végre a teljes bemutatóra, hiszen címén kívül szinte semmit sem tudunk róla. Sőt, ráadásként még az sem a végleges!
Az SXSW 2017-es panelen egyébiránt előadást tart majd a Sega részéről Aaron Webber és Mike Pollock, de ott lesz még Roger Craig Smith szinkronszínész, valamint Takashi Iizuka is a Sonic Team-ből.
golem
8 éve, 11 hónapja és 1 heteÓ de király! 😮 Kíváncsian várom őket! 🙂
totyak
8 éve, 11 hónapja és 1 heteGondolom micsoda bejelentések lesznek. Amikor előre beharangozzák, hogy valami nagy dolgot kapunk, akkor nem szoktunk nagy dolgot kapni 😄
mordorer
8 éve, 11 hónapja és 1 heteGondolom mindent portolnak Switchre az elmúlt 5 évből és kész.
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 1 heteValamilyen Switch epizód lesz.