Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Nintendo korábban tagadta a Wii U-val kapcsolatos azon értesüléseket, miszerint belátható időn belül beszüntetik a konzol gyártását, a cáfolat azonban nem sokáig maradt érvényben. A Kotaku jelentése szerint ugyanis a hivatalos japán Nintendo oldalon a sok-sok kriksz-kraksz között az olvasható, hogy a cég leállítja a konzol sorozatgyártását, amivel természetesen még nem tűnik el végleg a boltok polcairól, ellenben az elkészített készlet kifutását követően új gépet már nem fogunk tudni vásárolni.
Hogy a Nintendo mikor erősíti meg a nyugati világban is a Wii U gyártásának leállítását, az egyelőre még nem ismert, de mivel a japán oldalon immáron hivatalos, ezért a lényegen ez már mit sem változtat.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 6 napjaEzek után játék már tuti nem nagyon jön rá. Vajon az árra milyen hatással lesz a hír, csökken, vagy semmit nem változik, megpróbálják annyiért eladni a maradékot, amennyiért ezelőtt?
bese
9 éve, 2 hónapja és 6 napjaHát ez várható volt.
hentes
9 éve, 2 hónapja és 5 napjaIgazuk is van, hova erőltetnék, ha jön az új verzió… 🙂
1000feri
9 éve, 2 hónapja és 5 napjaeljárt felette az idő..
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 5 napjaEz nem jó hír, de annyira igen hogy olcsóbb lesz (remélem) és akkor beszerzek egyet. 🙂