A Bethesda egyébiránt hivatalos blogján erősítette meg a hírt, ahol kiderült, hogy elsődlegesen a Doom miatt hozták meg ezt a döntést, amelyhez alig egy nappal a megjelenés előtt biztosítottak tesztpéldányt, és így is minden magazin képes volt embargóra kritikával szolgálni.

A kiadó tehát bár tesztpéldányokat továbbra is osztogat majd, ellenben ezeket csak vagy a megjelenés napján, vagy maximum egy nappal a premier előtt, amivel többek között azt szeretnék elérni, hogy az újságírók is a végleges változattal játszhassanak, és példányaik ne legyenek híján az első napi javításoknak, mert köztudott, hogy ezek nélkül ma már nem lehet játékot megjelentetni.