Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az eSport kapcsán mostanság évről évre emlegethetjük, hogy mekkorát növekedett a piac, mely sok elemző szerint még mindig nem érte el a csúcspontját, hiszen 2016-ról ismét elmondható, hogy a tavalyi évnél több rendezvény került megrendezésre, több csapat verseng egymással és a szponzorok is nagyobb összegeket szánnak a támogatásra. Az Acer nemrég a világ egyik legnézettebb eSport rendezvényével, a League of Legends világbajnoksággal bővítette szponzorációs körét. A megállapodás értelmében a játékosok a vállalat Predator családjába tartozó gamer monitorokon vívják meg a csatákat, október végén pedig valaki egy Acer monitor előtt ünnepelheti a világbajnoki címet.
A sajtóközleményben a 24 hüvelykes Acer Predator XB241H-t emlegeti a vállalat, így vélhetően a 144Hz-es képfrissítéssel, 1ms-os válaszidővel és NVIDIA G-SYNC támogatással rendelkező monitor lesz a rendezvény hivatalos megjelenítője. Érdekesség, hogy a Predator család ennél komolyabb modelleket is kínál, hiszen az XB241H az egyik legolcsóbb modell, mely itthon 116 000 Ft körül szerezhető be.
golem
9 éve, 3 hónapja és 1 heteÜgyes szponzoráció, mert minden néző a hátulját látja, a nagy Acer logóval! 🙂
totyak
9 éve, 3 hónapja és 1 heteA nagy márkák úgy versengnek ezkért a játékosokért, mint ha valakik lennének.
muki
9 éve, 3 hónapja és 1 heteOtt a pont!
kpal
9 éve, 3 hónapja és 1 hete35″-os Predator tetszik 😉
rdave
9 éve, 3 hónapja és 1 heteMikortól lesz valaki valaki? 🙂 Szponzorok mindenhol vannak, ahol van értelme.