Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb reménysugár gyúlt azzal kapcsolatban, hogy a Nintendo valóban valami nagy dolgot alkot az NX-szel, lévén nemrégiben a The Witcher 3: Wild Hunt fejlesztőcsapata, avagy a CD Projekt RED is elismerően nyilatkozott róla. Fabian Mario Döehla, a stúdió kommunikációs menedzsere nemrégiben ugyanis a Rocket Beans TV munkatársainak adott interjúban arról beszélt, hogy a Nintendo NX látványos és egyenesen fantasztikus lesz, amit arra alapozva jelentett ki ilyen határozottan, hogy a japánok állítólagosan már tájékoztatták a nagyobb fejlesztőcsapatokat az NX sajátosságairól, hovatovább ez alapján az sem kizárt, hogy fejlesztői prototípusokat is körbeküldtek.
Fabian természetesen semmiféle konkrétumot nem mondhatott még el, de amikor az újságírók felvetették számára, hogy az NX a hardver tekintetében gyengébb lesz, mint az Xbox One, a menedzser akaratlanul is elismerte mindezt a következő reakcióval: „Úgy gondolom, hogy ez már nem lesz többé fő hangsúly [a Nintendo számára] a jövőben.” Ha tehát egy CD Projekt RED is azt mondja, hogy a Nintendo NX jó lesz, akkor arra tényleg érdemes már odafigyelni!
rdave
9 éve, 7 hónapja és 8 órájaGyengébb lesz, mint a One? 😮 Az kicsit gáz, mert akkor alig lesz a Wii U felett. Valami nagyon egyedit kell akkor tényleg alkotni, akkorát kell újítaniuk, mint a Wii-vel. Ott is alig lett erősebb a hardver, de az egyedi kontroller hatalmasat szólt. Mindenesetre én örülnék, ha összejönne. Nem túl innovatív a Sony és Microsoft (bár a Hololens remek ötlet), szóval kell a Nintendo az iparba!
terminator
9 éve, 7 hónapja és 7 órájaEzek szerint érkezik rá majd a Witcher? 😉 Jó lenne!
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 7 órájaSzóval megint nem éri el azt a szintet amit már elvárnánk tőle… akkor most szólhat a játékról de megint nem fog tudni rá semmi komoly játék jönni mert gyenge lesz hozzá a hardver.
Majd kijön rá egy Marió grafikájú Witcher? Az szerintem nem sok embernek jönne be manapság.
totyak
9 éve, 7 hónapja és 2 órájaÍgy a CD Projekttől kicsit jobban hangzik mindez, mint a múltkor az Ubitól. Nekem egyébként ez a mondat egyáltalán nem azt mondja, hogy gyengébb lesz a hardver. Akár úgy is értelmezhető, hogy eddig mindenki azzal volt elfoglalva, hogy vajon az NX hol lesz az erőrangsorban, de mivel olyan erős lesz a konzol, így a Nintendo számára ez többé már nem lényeges, ők tudják, hogy jó lesz.