Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A böngészők piacán sokáig a Microsoft uralkodott, ám az utóbbi években az Internet Explorer egyre csúfosabb eredményeket és felhasználói élményt produkált a riválisokhoz képest, így érthető, hogy a Windows 10 esetében miért kezdtek mindent előröl. A Microsoft Edge névre hallgató megoldása ígéretesnek tűnt az első hírek alapján, azonban a Windows 10 megjelenése után egy évvel sem érte még el azt a szintet, melyet talán illet volna már a premier napján. Jó néhány hasznos funkció ugyanis hiányzik a Microsoft böngészőjéből.
A legfontosabb hiány talán a bővítmények mellőzése, melynek orvoslásán már egy ideje dolgoznak, a preview változatban pedig korlátozottan már elérhető ez a funkció. Ennek köszönhetjük, hogy nemrég megkaptuk a két legismertebb reklámblokkolót is az Edge-hez, hiszen megjelent az AdBlock és az AdBlock Plus.
petrovicsz
9 éve, 8 hónapja és 1 heteNem használok sem adblockot sem edge-t, de jó hogy kezd elérni egy alapszintet a böngésző, így 2016-ban… 😄
ronalddo
9 éve, 8 hónapja és 1 heteIdeje már hogy jöjjenek a kiegészítők. Remélem nem lassul be tőle a böngésző amúgy. Nekem bejön az Edge!
totyak
9 éve, 8 hónapja és 1 heteElsőre úgy olvastam, hogy a Mirror’s Edge-ben is blokkolhatjuk a reklámokat 😄 Tudat alatt ennyire várnám a játékot?
muki
9 éve, 8 hónapja és 1 heteNem használok Edge-et és reklámblokkolót sem. Az ilyen adblock csak belassít és amőgy is átenged egy csomó mindent, amiért fizet a reklámozó.
ronalddo
9 éve, 8 hónapja és 1 heteAz lehet! 😄
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn maradok a Firefox-nál! Az Edge nem hatott meg.