Fecsegő tipiegők:
Az elmélet szerint a sorozat fő karakterei már nem élnek, Angelica halucinálja őket. Chuckie az anyával együtt halt meg régen, Chaz emiatt olyan idegbeteg, mivel nem tudta feldolgozni gyermeke, és felesége elvesztését. Tommy halva született, és Stu ezért készít folyton gyerekjátékokat a pincében, mivel Chazhez hasonlóan nem tudta feldolgozni Tommy halálát. A DeVille ikrek pedig valójában nem is ikrek, hanem egy magzat, amit abortuszáltak, emiatt Angelica nem tudta meg, hogy fiú, vagy lány volt-e, ezért képzelte el őket fiú-lány ikrekként. Érdekesség még, hogy Angelina azért képzelhette el őket, és bánt velük mosogatórongyként, mivel édesapja sosem szerette Angelicát, és pénzért próbálta megvenni a szeretetét, édesannya pedig munkamániás, és sosincs ideje Angelicával foglalkozni.

Ed edd és eddy:
A teória szerint a karakterek már meghaltak, és különböző korokból érkeztek, és a Zsákutca pedig a Purgatórium. Egy rajongó még egy időszallagot is készített arról, hogy a szereplők mikor haltak meg:

Akik nincsenek a listán, azok a Dinnye-lányok, akik talán még élők lehetnek, de a teória szerint ők a Purgatórium démonjai, akinek az a céljuk, hogy a többieket szekálják.
Spongyabob:
A Spongyabobról több teória is készült. Íme a két legnépszerűbb:
1.:
Spongyabob világát valójában egy nukleáris robbanás teremtette. Van némi valóságalapja a teóriának, ugyanis az Ausztrália környékény található Bikini-Atoll területén 1946-ban nukleáris, és atombomba kísérleteket hajtottak végre. Így elképzelhető, hogy ez is nyújthatott némi inspirációt a sorozathoz.

2.:
Egy másik teória szerint a karakterek a A 7 fő bűnt testesítik meg:
1. A kevélység – Szandi öntelt
2. A fösvénység – Rák úr kapzsi
3. A bujaság – Spongyabob túlzásba viszi a szeretetet
4. Az irígység – Plankton irígy
5. A torkosság – Csigusz folyton éhes
6. A harag – Tunyacsáp (saját magán kívül) mindent, és mindenkit utál, Spongyabobbal az élen
7. A jóra való restség – Patrik lusta
Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de rendkívül elgondolkodttató.

marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteAz első kettő creepypasta, amiről kiderült, hogy se fülük se farkuk. Az Ed Edd Eddyt még be is tudom bizonyítani: több olyan epizód van, ahol megjelennek más karakterek, és a teória nem magyarázza pl. a Dinnyelányok szerepét. Ezek érdekes elgondolások, de kevés információval van alátámasztva, és vannak rajtuk „lyukak”.
paint
9 éve, 9 hónapja és 1 heteÉs a Spongybobos teóriákhoz mit szólsz?
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteAz elsőnek lehet valami alapja, de nem tudom.
A másodikról nekem az a véleményem, hogy totál belemesélés. A bujaság és Spongyabob szeretethiányos viselkedése nem ugyanaz. A bujaság lényegében szexmániást jelent. 😄
imperator
9 éve, 9 hónapja és 1 heteNa persze a Hupikék törpikék meg igazából nácik, főleg Törpilla mert szőke és kék igazi árja, Hókuszpók meg a nagy gonosz zsidó. vagy a Hupikék törpikék egy kommunista bagázs vezérük a vörös Törpapa. Viccesek ezek, bár nagyon sokszor nagyon erőltetett a belemagyarázás. 😄
5t3v3nk3
9 éve, 9 hónapja és 1 heteHááát——— izé. 😄
paint
9 éve, 9 hónapja és 1 heteMeglepődtél egy kicsit? 😄
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteEzek az elmélkedések pedig jók, mert egyes rajzfilmek nagyon erőteljes szimbolikával dolgoznak, amelyek jelentése túlmutat azon, amit a látottakból elsődlegesen leszűrnél. Ezekkel csak az volt a gond, hogy ezek creepypasták, és a teóriákkal az a gáz, hogy vannak benne olyan rések, amikbe bele lehet kötni. 😄
A Hupikék törpikék, mint kommunista bagázs egyébként egy szolid teória, mert a törpöknek nincsen fizetőeszközük, minden tagja egyenlő értékű a társadalmuknak és így tovább, tehát a kommunista ideálnak tökéletesen megfelel. 😄 Ezt a teóriát még az is támogatja, hogy a szocialista országok cenzúráján is átment, és azokon belül is sugározták. 😄
tommy
9 éve, 9 hónapja és 1 heteEz most ilyen elméleti és vicces poszt vagy komoly? Ha komoly akkor durván le vagyok sokkolva. 😄
italianman
9 éve, 9 hónapja és 2 napjaSzeretem az ilyeneket, legyen még, majd este elolvasom.