A barátnőm már jó ideje vegetáriánus, és nemrég úgy döntött, hogy vegán is lesz, ami azt jelenti, hogy nem csak húst, hanem mindenfajta állati eredetű dolgot kivesz az étrendséből, így már tejtermékeket, és tojást sem eszik. Én bár továbbra is eszek húst, úgy gondolom, hogy ez jó, és ma meghívott a Napfényes étterembe, ami állítólag Budapest legjobb vegán étterme.
Egy olyan kétszemélyes tálat rendeltünk, amin mindenféle állati eredetű dologra emléketető dolgok voltak. Vol például növényi sajtból készült rántott sajt, szerintem ez volt az, ami a legjobban emlékeztetett az igazira, talán még azt is mondhatnám, hogy ízlett. Volt zöldséges palacsinta, amiről sokat elmondhat, hogy elsőre fel sem ismertük, hogy mi akar lenni, és igazából az étlapon szereplő ételekből kizárásos alapon találtuk ki hogy az az :D. Ezt meg lehetett enni, de nem az én ízvilágom volt. Aztán volt grillezett szejtán, aminek elvileg olyan ízűnek kellett volna lennie mint a húsnak, gyakorlatilag olyan volt, mintha egy omlós szivacsot ettem volna. Önkéntelenül is olyan arcokat vághattam, ami után barátnőm inkább megette helyettem is a maradékot, de hozzáteszem, a vegán sütik azok legalább finomak 😀
Tényleg nagy problémának tartom azt, ahogy manapság milyen kegyetlen körülmények között tartják az állatokat, valamint hogyan ölik le őket, de valamiért meg nem tudok átálni erre az életmódra, főleg úgy, hogy megkóstóltam mi van a másik oldalon. Tudom, hogy ez nem feltétlen gamer téma, de ti mit gondoltok erről?
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteTetszik a blog, mert érdekes témát vet fel. Nos ebbe a dilemmába én is beleestem, mert pár ismerősöm szintén vegetáriánus lett. Én jelenleg egyetemen biológiát tanulok, amely során már most annyi betekintést nyertem az élővilág dolgaiba, hogy egy viszonylag racionális és kellően megindokolt álláspontom van erről az egészről.
Először is: az emberi szervezet nem a vegetáriánus életmódra fejlődött ki. Csak növényi alapú táplálkozásból nem, ismétlem nem lehet minden szükséges tápanyagot megszerezni, ugyanis vannak tápanyagok, főként esszenciális aminosavak, amelyeket a növények nem elegendő mennyiségben hordoznak, viszont az állati hús igen. Az ember és minden emberszabású főemlős mindenevő. Tehát ennie kell állati eredetű táplálékot növényi mellett.
A vegetáriánus életmód nem tartható fent globális méretekben, mert rengeteg termőföldre lenne ahhoz szükség, hogy elegendő mennyiségű növényi táplálékot teremtsünk elő. Ehhez pedig aztán szükség lesz az erdők kivágására, illetve mezők felszámolására, ami ugye rengeteg élőlény élőhelyét semmisítené meg.
Sokan mondják, hogy a húsipar, a tojásipar és a tejipar eléggé kegyetlen körülmények között tartják az állataikat. Ez igaz is. A nagyipar sajnos ilyen. Azonban vannak gazdák, akik az állataikat szabadon tartják, békésen legelésznek, és ha eljön az ideje, akkor levágják őket. Állatok levágása amiatt, hogy nekünk legyen étel kegyetlen, de az élet része. Az oroszlánok sem könyörülnek a prédán. A nagyipart nem szabad támogatni, és ha tehetjük, akkor olyan forrásból szerezzük meg a húst, amiről tudjuk, hogy nem tartják kegyetlen körülmények között az állatokat.
Egyébként másfajta húsételeket is lehet enni, nem csak csirkét, marhát, disznót és társait. Ott van a hal is pl., ami elég drága, viszont tápláló. A mostanival meg kell egy picikét békélni, de különféle ízeltlábúakat és puhatestűeket (pl. csiga, kagyló) is meg lehet enni. Én már ettem garnélarákot illetve már ettem sült rovarokat is. Finomak, de le kell küzdeni az undort, ami egyébként felesleges, mert nagyon ízletes csemegék.
Egyébként a növényekkel foglalkozó ipar sem egy szent, akármennyire szeretik a vegetáriánusok azt hinni. Itt nagyon megy a munkaerő totális kizsákmányolása. Mennyi időt lehúznak szerencsétlen emberek a földön nevetséges fizetésért, hogy legyen az embereknek zöldség, gyümölcs, mert ugye a földeket művelni is kell, ami kemény meló. Amit a pálmaolajat termelő ipar csinál, az se semmi: rengeteg erdőt vágnak ki az ültetvények miatt, ami már sajnos olyan mértékű lett, hogy az orángutánok kihalását fenyegeti. A permetező szerekről ne is beszéljünk, mert még vannak helyek, ahol még mindig használnak DDT (diklór-difenil-triklóretán) permetezőszert, amiről már rég kiderült, hogy rombolja a környezet és a szervezetben felhalmozódik, és emiatt mérgezést okozhat.
Szóval mindkét nagyipar kegyetlen a maga módján. Szerintem inkább okosabban kellene vásárolni, és olyan helyekről beszerezni ezeket az árucikkeket, amikről tudjuk, hogy nem követ el ilyen atrocitásokat. Ezzel támogatnánk ezeket a termelőket, és „aláaknáznánk” az atrocitásokat elkövető iparágakat.
rdave
9 éve, 9 hónapja és 1 heteSosem vettem részt disznóvágáson és kopasztáson aktív résztvevőként (képtelen is lennék rá), de jó párat láttam már testközelből. Habár nem szép látvány, de sosem tűnt igazán brutálisnak, viszont amiért elgondolkoztam, hogy vegetáriánus legyek az a nagy iparról látott videók, ami sokkalta embertelenebb tud lenni. Gyakorlatig viszont sose jutottam el és pont azért, amit Marduk is említ; az ember mindenevő. Azóta nem is gondoltam rá, inkább arra, hogy sokkal szorosabb póráz kellene a húsiparra… Meg azért nem eszek én húst hússal. 😄 Simán bemennék én is az általad említett étterembe, talán egyszer fogok is, de nem leszek utána se vegetáriánus.
5t3v3nk3
9 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn simán falnám a sok tücsköt bogarat, legalábbis minimum megkóstolnám. Rengeteg tanulmány előrevetíti, hogy sokkal könnyebben és effektívebben tartható és termelhető ugyan az a kaja mennyiség mondjuk zsírhernyóból, mint tehénből.
A másik az, hogy az ember MINDENEVŐ. Így alakultunk ki. Lehet, hogy a vegánság jó, tisztelem is, azt aki így él, de ne erőltesse rám🙂 🙂
„20-a szintű vegán vagyok. Nem vetek árnyékot a napfényben! ” 😄
wegh
9 éve, 9 hónapja és 1 heteHát én falusi révén elég sok dizsnóvágáson részt vettem és nem viselt meg. Kiskorom óta szerves része volt minden télnek a disznóvágás, így gondolom megszoktam és ezért nem borzaszt el. Megvan az előnye ennek: semmi nem tudja elvenni az étvágyam és szinte semmitől nem vagyok rosszul 😉 Én képtelen lennék hús nélkül élni, sőt én inkább húson élek most is. Annyira nem tartom fontosnak egészségügyi szempontból, ha valami tápanyag hiányzik, akkor azért az pótolható valamilyen alternatívával vagy tablettákkal. Szóval szerintem akinek az rossz érzés, hogy állatot eszik, akkor ne tegye. Jó blog lett, nagyon elgondolkodtató (Lőhettél volna képet a kajáról,hogy milyen. Mostanában úgyis divat az ételfényképészet 😛 )
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 1 heteHát én semmi pénzért nem mondanék le a húsról! Egyszer ettem vega pizzát és azt hittem rosszul leszek mert olyan semmilyen íze volt… mellesleg azért kértem mert csak azon volt a kedvenc zöldségem a brokkoli. Hiába volt rajta egy csomó zöldség nem éreztem olyan finomnak. Elbírt volna egy kis húst az a pizza. 😄
Igen, borzalmas mikor megölik az állatokat, de ez van! Már láttam disznóvágást, de szerintem az még nem is olyan szörnyű mint ahogy a nyuszikat ölik meg. Az engem jobban zavart, de nem tudsz mit tenni nem fog az egész világ vegán lenni mert szegény állatoknak vannak érzései, de az ember ugyanúgy megöli a másik embert akinek van érzése… azzal se sokan törődnek. Én nem támogatom a nagyipari húsfeldolgozást, de sokan mások meg igen és ők lesznek többségeben.
rdave
9 éve, 9 hónapja és 1 heteTészta, szósz és sajt… Egy jó pizzánál már ez is finom. 😄 Ha ennyire semmi íze van, akkor alapjaiban volt gond. 😄
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 1 heteHa paradicsomszósz lett volna az alap akkor jobb is lett volna, de tejfölös volt és úgy nagyon üres volt az egész.
Paradicsomos alappal én se panaszkodtam volna a pizzára.
5t3v3nk3
9 éve, 9 hónapja és 1 heteMer ugye a paradicsom olyan mint VÉR! Jó hogy finomabb mint a tejfölös alap ami olyan mint a ge.. Hagyjuk….. 😄
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 1 heteEzt komolyan miért kellett?!?!?!
Te nagyon unatkozhatsz! Vagy csak más felé hajlasz. 😛
nefaria
9 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem nem is kell áttérni, ez az élet rendje. A növény is él, mégsem sajnálja senki, ráadásul számomra ehetetlenek ezek a hús utánzó vackok. Nem csodálom hogy fintorogtál. 😄
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteNem rég olvastam egy cikket, ami a vegetáriánus életmódot veszi górcső alá, kihangsúlyozva, hogy nem épp olyan egészséges dolog, mint aminek hangoztatják. Akit érdekel, annak itt van: http😕/www.origo.hu/egeszseg/20160415-vegetarianus-etrend-veszelyek-kutatas-egeszseg.html
totyak
9 éve, 9 hónapja és 1 heteSoha nem volt ilyen problémám. Voltam már nem egy disznóvágáson, láttam mi történik, sajnáltam az állatot, mikor hallottam a visítását, meg láttam, hogy 4-5 megtermett férfi lefogja, a másik meg torkon szúrja, de pár órával később olyan jóízűen falatoztam a disznóságokat, hogy már nem gondoltam a korábbiakra. Ezek haszonállatok, ezért vannak tartva. Másképp mi értelme lenne a létezésüknek? Fel van építve a világunkban egy tápláléklánc, aminek jelenleg mi vagyunk a tetején. Ilyen az evolució. A gyengék kiszelektálódnak a populációból. Most gondolj bele mi lenne, ha senki nem enne húst. Elszaporodnának ezek az állatok és semmit nem lehetne tenni velük. Egyébként a növények is élőlények, tehát pl. ha egy répát elrágcsálsz, azt is megölöd, csak az nem visít, ezért nem sajnálod meg. Meg nem nő úgy a szívedhez, mint mondjuk egy kiscsibe. Én azt mondom egyed csak nyugodtan és a húst és ne legyen lelki furdalásod. MAjd, ha eljön az időd, a te húsodat is elrágcsálják a kukacok, végbemegy a természet körforgása.