Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Névtelen belsős források szerint Hideo Kojima október 9-én hivatalosan is kilépett a Konami brigádjától, aminek köszönhetően a Metal Gear-sorozat szülőatyja hosszú évek után független fejlesztővé vált. Aggodalomra azonban semmi ok, a japán játékguru ugyanis a hírek szerint nem sokáig marad munka nélkül, a beszámolók szerint ugyanis december elején már ismét munkába állhat, noha egyelőre még nem tudni, hogy pontosan hol.
A New Yorker magazin beszámolói szerint Kojima már most egy új játékon dolgozik a háttérben, de sem erről, sem a távozásról nem kívánt beszélni még a mester. Ha viszont decemberben új helye lesz, akkor erről biztosan hamar hallani fogunk majd!
FRISSÍTÉS (12:29) – Érdekes dolgokat nyilatkozott a Konami röviddel azt követően, hogy felmerültek a fenti hírek! A kiadó szerint ugyanis szó sincs arról, hogy Hideo Kojima elhagyná a Konamit, a jövőben is a nekik dolgozik majd, de most egyelőre hosszabb szabadságát tölti. Ne aggódjatok, már mi sem értjük, hogy akkor pontosan hányadán is áll a kiadó és Kojima kapcsolata.
zender
10 éve, 3 hónapja és 7 órájaAkinél dolgozni fog, ott garantáltak a sikerjátékok! 🙂 Legjobban tenné ha tényleg független csapatot alapítana, ott teljesen a saját szemlélete szerint készíthetné a játékokat!
ryuthestar
10 éve, 3 hónapja és 6 órájaSzerintem a Square Enix-nél jó helye lehetne. Ott szívesen látnám! :3
rdave
10 éve, 3 hónapja és 6 órájaValóban, ott jó helyen lenne.
supermanvsbatman
10 éve, 3 hónapja és 6 órájaigen remek lenne 😮 Hitman fejlesztésbe 😮 mekkora lenne
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 5 órájaSzerintem már tuti nem megy vissza a Konamihoz ha van egy kis esze.
petrovicsz
10 éve, 3 hónapja és 4 órájaA frissítésre reagálva : nem értem a Konami viselkedését, össze vissza beszélnek állandóan. Most ezt mondják, jövő héten meg majd kiadnak egy nyilatkozatot hogy ők rúgták ki. 😄
totyak
10 éve, 3 hónapja és 4 perceNem is találgatom,hogy mi történik körülötte. Majd elmondja egyszer, ha akarja. Vagy ha nekiáll valahol dolgozni, úgy is kiderülnek dolgok. Valami bűzlik, az tuti.