Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Tokyo Game Show egyik előadása után faggatták az Xbox One színeiben jelen lévő Phil Spencert, miért nem érkezik a Final Fantasy XIV a Microsoft masinájára, annak ellenére hogy a következő verzió igen - és ő válaszolt. A titok nyitja egyetlen szó, ami senkit nem fog meglepni, Phil annyit mondott: "Ez üzlet!". Természetesen kicsit bővebben is kifejtette a mondókáját, amiben leginkább azt ecsetelte, hogy a Microsoft a legtöbb általa exkluzívként kezelt címbe besegít, a fejlesztésben részt vesz, és a bevételek terén épp emiatt magasabb megtérülést is várnak.
A Final Fantasy brand PlayStation konzolokon határozottan erős, ami nem indokolja hogy egy előző epizódba bármennyit is fektessenek, főleg úgy hogy a Final Fantasy XV Xbox One-ra egyébként is megjelenik.
Ésszerű, bár nem feltétlenül szimpatikus hozzáállás…
ronalddo
10 éve, 4 hónapja és 2 heteHát ezzel nem sok FF rajongót nyernek maguknak az biztos! 😄
rdave
10 éve, 4 hónapja és 2 heteKamuzik mit az állat. Nem ők adják ki és a támogatásuk sem kellene, hiszen egy nagy kiadóról van szó, akik képesek voltak újraírni a játékot, amikor az nem érte el a megfelelő szintet. A Square valószínűleg két feltétellel készítené a portot. Az egyik a GOLD-tól való függetlenség, a másik a közös szerver a többi platformmal. Ezek közül az egyik vagy mindkettő bántotta a Microsoft egóját.
nefaria
10 éve, 4 hónapja és 2 heteSzomorú hogy csak üzlet már minden. Mennyivel jobb volt az az idő, amikor még elhivatottságból (is) készültek játékok. C64-Amiga éra például.
muki
10 éve, 4 hónapja és 2 heteEz a sorozat nekem annyira nem is hiányzik One-ról, elvagyok nélküle. Az Uncharted, na az jöhetne…
totyak
10 éve, 4 hónapja és 2 heteNincs ebben semmi kivetnivaló. Ami nekünk szórakozás, az nekik kőkemény üzlet. Nem véletlenül vannak különböző platformok és azokra exkluzív címek.