A látogatók egyébiránt 109 országból érkeztek, a kiállítók száma pedig 300 volt, akik több mint 1600 termékkel szolgáltak. A siker ma már a közösségi médiákon történt aktivitás számából is kikövetkeztethető, az E3-hoz fűződő Twitter-bejegyzések száma ugyanis 6,3 millió volt, és míg az Instagramon 7,5 millió lájkot hozott a show, addig a Twitch-en és a YouTube-on is 1-1 millió néző követte az eseményeket.

A szervezők megerősítették, hogy természetesen jövőre is folytatódik majd a cirkusz, ezáltal lesz E3 2016, méghozzá 2016. június 14-től 16-ig, a szokásos helyszínen, de remélhetőleg az ideinél nagyobb izgalmakkal.