Az utcámat. Varsó legszebb helye volt, persze ezt csak az ott lakók gondolták így, de senki sem ingatta meg őket ebben a hitben. Minden oda köt, a család, barátok még az iskolába menet is csak az utca végéig kellett elsétálnom. A harcok egy hónapig tartottak majd a város elesett. Beástuk magunkat az iskola tornatermébe, de az olló mindig győz a papír felett. Az első tank hadosztály érkezése végett vetett a harcoknak. ?43. január 22. a nap mikor megismerkedtem a halállal.

Több barátom is elesett a harcokban. A kezdeti reményt és akaratot, felváltotta az értelmetlen hősködés, majd a pusztulás. Ezen a napon lőtték meg a legjobb barátomat, még este elhunyt. Most itt vagyok a táborban. Senkit sem ismerek. Mindennap pontosan 50 embert végeznek ki. Ha jól számolom, ma kerülök sorra. A pici faházakban alig férünk el, nem kellett sok idő hogy feladjam a reményt a megmenekülésre. Itt már az első nap megölik az ember lelkét, a golyó már csak a megváltás.

Valami mégis ott motoszkál az emberben, mi van, ha mégis megmenekül. Bungalóm sarkában ülök, a szokásos helyemen, próbálom figyelmen kívül hagyni a ritmikus pisztolydurrogást. Sikerült elmerülnöm a gondolataimmal, amikor meghallom a nevem. Eljött a pillanat, a nap, amit már furcsa módon vártam. Felszólítanak, hogy lépjek ki a sorból. Mélyet szívok a levegőből, utoljára. Hát ennyi lenne. Felkészültem életem utolsó pár másodpercére.

Elkacérkodom a gondolattal, a szabadságvágy mélyen még pislákol bennem. Elképzelem, ahogy jön a felmentő sereg, hangos robajjal. Álmodozásom ki se tud teljesedni, fémcsikorgásra leszek figyelmes. Az őr rám emeli MP 44-esét, mikor tankok törik át a kaput. Igen! Tankok, hihetetlen eufória veszi uralmába a testemet. Nem hiszek a szememnek, lehetetlen, megmenekültünk. A katona térdre rogy előttem, lelőtték. Körülöttem üdvrivalgás, még az ég is mintha kékebb lenne.

Két másodperces életem éppen hosszú évekké készül nyúlni. Nem, sajnos nem jött felmentő sereg, mint már említettem nincs remény. Az életem még két másodpercig az enyém és a nevem örökre feledésbe merül. Visszakerülök az utcámba, a Napfénybe.

Egy.

Farkasszemet nézek a puskacsővel. Kattan a zár, lecsap a kakas, röpül a golyó, elillan az élet. Az életem.