Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Amazon tulajdonába kerülő Twitch továbbra is töretlenül száguld felfelé, a vállalaton pedig látszik, hogy szeretnének jóval többet kínálni, mint egy egyszerű stream platform. Ennek a felfogásnak lehet része a TwitchCon 2015 megrendezése, mely egyben az első TwitchCon lesz. A szervezők rögtön két nappal indítanak, így szeptember 25-én és 26-án látogathatunk majd ki a San Francisco-ban található Moscone West Convention Centerbe.
Persze ezt nem éppen a hazai Twitch felhasználóknak és nézőknek találták ki, de az irány teljesen nyilvánvaló, így később az sem kizárt, hogy európai rendezvények is lesznek, hiszen renget olyan európai eSport csapat és játékos van, akik képesek tömegeket vonzani egy ilyen eseményre. A rendezvény pontos menete még nem ismert, de természetesen a cél az, hogy összehozzák a streamelőket a rajongókkal, a játékfejlesztőket a közösséggel és úgy összeségében jól érezzék magukat a rendezvény látogatói.
wegh
10 éve, 10 hónapja és 4 heteAzta, erről most hallok először! 😮 Manapság már mindenre van kereslet…
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 4 heteSzerintem nem rossz kezdeményezés, itt legalább tényleg találkozhat az ember azzal a személlyel akit minden nap néz hogy hogyan játszik. 🙂
golem
10 éve, 10 hónapja és 4 heteSosem nézek twitchet, nem értem mit lehet azon nézni hogy valaki más játszik…