Ma már konkrét termékről is lesz szó, ráadásul egy alig negyed éve megjelent ASUS újdonságról, melyre tulajdonképpen a mai blogot építettük. Ez az újdonság nem lenne más, mint az ASUS ROG G20, mely kapcsán sokaknak feltűnhet, hogy nem egy szokványos asztali számítógépről van szó.

Az újdonság ugyanis leginkább egy konzolra hasonlít, akik pedig személyesen is látták szinte egybehangzóan azon a véleményen vannak, hogy újdonságunk szebb, mint a Microsoft és a Sony jelenlegi konzolgenerációja. Persze a ASUS ROG G20 nem kíván közvetlen versengeni a konzolokkal, hiszen méretét meghazudtolva egy bivalyerős számítógépről van szó. Hazánkba már úgy érkezett meg az apróság, hogy a Computex 2014-en megkapta az év legjobb választásának járó „Best Choice of the Year” és a ?Golden Awards? díjakat.
A ROG formaterveket sokan imádják, mai főszereplőnk pedig le sem tagadhatná eredetét, hiszen amint ránézünk, látjuk a matt fekete és a vörös színek dominanciáját. Az agresszív vonalvezetés és színpáros alatt több konfiguráció bújhat meg, ma pedig két verziót vázolunk nektek fel, melynek az az egyszerű oka van, hogy ezt a két verziót tudjátok itthon megvásárolni.

Kezdjük az olcsóbb változattal, melyben Intel Core i5-4460-es processzort, nVIDIA GTX 760-as grafikus gyorsítót és 8GB memóriát találtok. Az alaplapra azért nem térnénk ki, mert az természetesen egy egyedi ASUS megoldás, de azt megemlítenénk, hogy az alaplap is a legújabb Intel chipkészletek egyikére épül, így ez a konfiguráció is teljes mértékben alkalmas a Full HD felbontást alkalmazni kívánó játékosok kiszolgálására. Ez a változat 279 900 Ft-os ajánlott bruttó végfelhasználói áron kapható hazánkban, de a következő konfiguráció után még számos olyan fontos elemet megemlítünk majd, mely a legfőbb hardverek mellett benne foglaltatik ebben az árban.
Ugorjunk is át a hazai legerősebb változatra, mely kis méretével ellentétben a felsőkategóriás ATX méretű számítógépeket is sok esetben le tudja győzni. Ebben a verzióban egy negyedik generációs Intel Core (i7-4790-es processzor, egy nVIDIA GTX 780-as grafikus kártya és 8GB memória teljesít szolgálatot. Ez a hármas a normál asztali gépek között is a legfelsőbb szintet jelenti, így apróságunk esetében sem kell félni attól, hogy valami nem fut akár WQHD (2560 x 1440) felbontásban. Ezt a modellt 399 990 Ft-os ajánlott bruttó végfelhasználói áron vehetitek meg itthon.

Végül pedig jöjjön néhány olyan technológia és szolgáltatás, melyek tovább növelik az ASUS ROG G20 értékét. Ilyen például a gépekhez adott jogtiszta Windows 8.1 rendszer, mellyel sokat lehet spórolni, a játékok pedig remekül futnak ezen a rendszeren. Mindenképpen megemlítendő még az Eco Energy mód, melyben mindössze 10 wattot fogyaszt a gép, valamint a remek hangzást kínáló ASUS SonicMaster technológia is. Reméljük sikerült ismét egy izgalmas újdonságot bemutatni, a következő blogok egyikében pedig folytatjuk ezt a sorozatot, hiszen van még miről mesélnünk.