Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az eSport mostanság egyre nagyobb szerephez jut, a támogatók között viszont leginkább olyan vállalatokat láthatunk, melyek a számítógépes szektorban ténykednek, a tajvani HTC azonban meglátta a lehetőséget ebben a szférában és több nagy csapatot is felkarolt. Egészen pontosan a Cloud 9, Team Liquid és Team SoloMid hármasról van szó, így a rajongók ebből is láthatják, hogy a vállalat nem aprózta el a választást. Mindhárom csapat részt vesz a League of Legends Championship Series (LCS) bajnokságban, a Cloud 9 és a Team Liquid csapata pedig Counter Strike: Global Offensive versenyeken is képviselteti magát.
A megállapodások részletei természetesen nem ismertek, de a gyártó érkezéséről hírt adtak a csapatok is, valamint a tagok ezentúl HTC okostelefonokat nyomkodnak majd a versenyeken. Érdekes és egyben okos lépés ez a vállalat részéről, ezek után pedig már várhatjuk, hogy mely piacról érkezik a következő nagy támogató.
wegh
10 éve, 11 hónapja és 2 heteA HTC legalább műszaki cég, azon inkább meglepődnék ha egy hentes lenne a szponzor 😄
rdave
10 éve, 11 hónapja és 2 heteHát egy hentesnek nem igazán sok haszna lenne ebből. 😄 Viszont a pornhubnak biztos megérte csatlakozni. 😄
wegh
10 éve, 11 hónapja és 2 heteDehogyisnem! Népszerűsítené a húsfogyasztást, aminek hatására sok vega visszatérne a sötét oldalra és akkor több húst tudna eladni a hentes is XD
totyak
10 éve, 11 hónapja és 2 heteIgazából a HTC nem tudom mit tud hozzátenni a dologhoz pár telefonon, meg esetleg némi tőkén kívül. Bár lehet ennyi pont elég is.