Resident Evil, Left 4 Dead, Alan Wake, Silent Hill. Címek, melyek hallatán majdnem minden gamer felnéz, összeborzong, vagy csak az ég felé böki a hüvelykujját. A Pure FPS gárdája úgy gondolta, ezekből mindből vesz egy kis esszenciát, belenyomja a turmixgépbe, majd az így kotyvasztott valamit felkínálja fogyasztásra, egyelőre csak azoknak, akik előrendelték, vagy a szaksajtó sorait bővítik. A „koktélernyőn” pedig a felirat: Alone in the Dark: Illumination.
Nézzük a hivatalos koncepciót. Különféle karakterosztályok, nyomasztó, pörgős játékmenet, helyi és online kooperatív játékmód (ALONE in the Dark khrrmm…), alakítható felszerelés, Lovercraft ihlette szörnyek, a fent említett címek legjobb elemei, tejjel mézzel folyó kánaán a horror kedvelőinek. A béta verzióban a sztori egy teljes fejezete, annak négy pályája játszható, a sötétben a Hunter karakterrel fogunk botorkálni, teljesen gyámoltalanul, rettegve. Egy átalakított AK47 / lángszóró kombóval és két Magnummal. Gyámoltalanul. Egy átalakított AK-val a kezedben. Érted. FÉLJÉL MÁR!
Árnyékolástechnika
A cucc nehezen indul, ezt én a bétaverzió számlájára rovom fel, hiba ugyan, de talán majd kijavítják. Ahogy megjelenik a menü, látjuk az online módokat is meg a karaktervariálás lehetőségét, ám mind szürke, majd később bekerül. Elindul a pálya, állunk a tipikus TSL (tökömig se látok) sötétben, általában egy szobában, ahol azért akad egy fényforrás. Kezünkben a mordály, a kamera a karakter jobb füle mögött. Ami először a szemünkbe ötlik az a fegyver: szépen kidolgozott, hihető, hogy tényleg működne a felcsatolt kis napalm spricc. Aztán látunk egy nagy seszínű foltot. Nézzük mi az.
A karakterünk haja. Eszméletlenül igénytelenül ronda, főleg úgy hogy a fél képernyőt kitölti. Miután ezen túltettük magunkat, jobban megnézve a környezetet, egészen pofásan fest, mondhatni nagyon hangulatos. A fény-árnyék hatások nagyon erősre sikerültek, minden becsillan, érezni a párát a levegőben, de ahol sötét van ott TSL sötét van. Piros pont.
Ezt a homályt oszlatja a alapszériás fegyverlámpa, mellyel legalább arra látunk amerre nézünk. Szóval a grafikai megvalósítás a hajat leszámítva okés, az se lenne akkora baj, ha nem az arcunkban lenne… A mozgás: nos lomha és nehézkes, valamint az irányítás késik – ez utóbbit a béta verzió számlájára írom.
Lássuk a Medvét!
A kiindulási zónában van egy nagy adag medkit, lőszer és egy pakk vörös tartály, ez az AK napalmvetőjének üzemanyaga. Mivel nem tudunk magunkkal vinni plusz ellátmányt, és lőszerünk no meg életünk maxon van, jelenleg csak a tüzelőanyagnak van értelme. Főleg annak tudatában, hogy minden ilyen fejezet elején – a bétában legalábbis – mindig tele élettel és lőszerrel kezdünk. Ám a pályán elszórva feltűnő darabokért már összetesszük majd a kezünket bizonyos szitukban. A pályák felépítése egy az egyben Left 4 Dead stílus: van egy szakasz, van valami kis feladat. A bétában jellemzően akksit és rézdrótot gyűjtünk, különféle elektronikai berendezések megjavításához. És van rengeteg szörny.
Az éj sötét lényei
Eddig jellemzően 4 alaptípus van: Zombi szerű lény, ennek több verziójalétezik: van ami robban ha meghal, van tüskés rohanó izé, ami még savat is köp, van nagydarab lassú szerzet (ez lecsap a földre és a lökéshullám ledönt a lábáról) és pokolkutya. A játék fő eleme arra épül, hogy csak azon lényeknek tudunk sebzést okozni, amik fényben vannak és itt a fegyverlámpa nem számít. Az Alan Wake-ben látott metódus elég jól működik, lámpák és keresőreflektorok vannak elszórva, melyek csak egy ideig világítanak, így rá vagyunk kényszerítve a folyamatos haladásra. Viszont a lángszóró sötétben is hatásos, és ha van elég nafta (ha ügyesen mozgunk, van) nevetségesen egyszerűvé teszi a szörnyek legyalázását. A karakterünk szintet léphet, bár még a feloldható pluszokak nem volt nyoma a bétában.
Összegzésként
Nem értem a névválasztást (persze ez azért így nem teljesen igaz, hiszen az Atari a kiadó – aki az eredeti játékot is kiadta), mert köze sincs az Alone in the Dark szériához, maximum a karakterek előtörténete épül rá, és abban sem vagyok egészen biztos, hogy napjainkban még egy ilyen címre szükség van. Nyilván a többi karakterosztály hozhat több színt a játékba, de így ebben a formában maximum egyszer-egyszer elővevős unaloműzőre elég. Azonban messze még a megjelenés (bár nem is annyira), majd meglátjuk mit hoznak ki a végleges verzióból.
A Game Channel fő teszthardvere nVidia GTX 780 videókártyát, 16GB Kingston HyperX Beast memóriát és ASUS Maximus VI Hero alaplapot tartalmaz, Cooler Master HAF XB házba szerelve – Windows 8.1 rendszerrel.
rdave
10 éve, 11 hónapja és 2 heteAzért kíváncsi lennék, hogy legalább egyszer felszólalt-e valaki a cím ellen. 😄 Pont az a sorozat értelme, hogy egyedül f.sd össze magad. Most meg itt ez a multis, (egyelőre) félkész valami. 😄 Nehogy már ők kimaradjanak a multis mókából…
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 11 hónapja és 2 heteSosem értettem, hogy egy ekkora kúlt címmel mint az AiTD hogyan képesek így megcsúfolni.
golem
10 éve, 11 hónapja és 2 heteKár érte, nagyon kár. Azért az érdekelne, hogy az Atari rendelte-e így meg vagy fordítva, előbb készült el ez és a kiadó befogadta…
Tulajdonképpen mindkét dolog gáz.
wegh
10 éve, 11 hónapja és 2 heteNekem eddig minden része kimaradt ennek francishenak, de ezek szerint nem ez a rész lesz az, amelyik meghozza a kedvemet hozzá 😄
supermanvsbatman
10 éve, 11 hónapja és 2 hetenem ismerem sorozatot de ezt részt ki fogom próbálni .)
5t3v3nk3
10 éve, 11 hónapja és 2 heteSzerintem ne ezzel kezdd..😄
supermanvsbatman
10 éve, 11 hónapja és 2 heteAkkor melyikkel kezdjem🙂??
5t3v3nk3
10 éve, 11 hónapja és 2 heteAlone in the dark the new nightmare. ez 2001-es..😄 még vállalható.
De ha bírod a retro-t a leges legelső nagyon tetszeni fog..😄
hentes
10 éve, 11 hónapja és 2 heteÚjabb játék, amit nem kell beszereznem!😄
vape
10 éve, 11 hónapja és 2 heteHa nem ez lenne a címe, akkor akár egy nagyon jó játék is lehetne!
yanez
10 éve, 11 hónapja és 2 heteR.I.P. Alone n the Dark. A sors fintora, ha a játék címét nézzük, hiszen úgy látszik tényleg egyedül fog maradni… valahol a sötétben (pl egy fiókba dugva).