December 23-án aztán csengetett is a kis Jézuska egy postás képében, aki meghozta a várva várt csomagot. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy még Karácsony előtt ideér, de marco szorgos manócskái most is a toppon voltak.
Első körben rendeltem magamnak egy Bioshock Infinite-es pólót, gondoltam nem árthat az. Egyrészt mert jól néz ki, másrészt meg, mert szeretem a sorozatot (bár halkan jegyzem meg, hogy az Infinite-t pont nem játszottam még). Aztán láttam, hogy frissült a Shop és fincsi PC memóriák, illetve SSD-k kerültek terítékre.
Persze a pólóvásárlás miatt nekem is ki kellett várnom az egy hetet, nekem sincsenek kiskapuk, de nem voltam elkeseredve. Ha nem tudtam volna venni semmit, akkor is jó helyre kerültek volna a dolgok (mondjuk azért egyértelmű, hogy számomra jobb így 😀 ). Végül beneveztem egy Kingston ram pakkra, ami 2x4Gb-nyi szörnyeteget tartalmaz.
Nézzétek el nekem, de képeket nem lőttem sem a pólóról, sem a ramokról. De azt elhihetitek, hogy nagy izgalommal bontottam ki a csomagot és amint a géphez kerültem, már pattintottam is be a két kis piros szépséget, amik az előző 2x2Gb-ot váltották. Minden ment pöccre, a win rögtön felismerte és azóta 8Gb-tal hasít szerény kis gépem.
Ha még mindig lennének köztetek kételkedők (bár remélem már nincs ilyen ember), akik nem hisznek a Shop valódiságában, azoknak álljon ez a blog mementóul, hogy aktív részvétellel egyrészt egy nagyszerű közösség tagja lehetsz, másrészt meg az oldal és a szponzorok ilyen értékes felajánlásokkal hálálják meg a jelenlétet.
Így a blog végén szeretnék köszönetet mondani a felajánló Kingston-nak, illetve a GameChannel-nek, valamint szeretnék minden tagnak és olvasónak nagyon boldog ünnepeket kívánni.
wegh
11 éve, 3 hete és 2 napjaGratulálok a ramokhoz és a pólóhoz! 😄 És szeretném megköszönni én is marconak, és persze a GC stábnak is, hogy ilyen rengeteg jó dologgal árasztanak el minket. (Én most nem sorolom fel miket rendeltem eddig, mert nagyon sok cucc volt már 😄 ) Ja és kellemes ünnepeket mindenkinek 😉
zender
11 éve, 3 hete és 2 napjaIrigyellek!🙂 Nekem még sok kell egy ilyen cumóhoz!🙂
Gratulálok hozzá!
hentes
11 éve, 3 hete és 2 napjaJól bevásároltál, gratulálok hozzá!🙂 Van aki kételkedik egyébként a Shopban?😮
rdave
11 éve, 3 hete és 2 napjaMinden második új ember két dolgot kérdez: „Hogyan működik?” és „Tényleg elküldik-e a terméket?” 🙂
Tudod nehéz elolvasni a shopban lévő leírásokat és felfogni, hogy honnan is származnak a cuccok… 🙂
Gratula totyak és kellemes ünnepeket mindenkinek! 🙂
mordorer
11 éve, 3 hete és 2 napjaKomoly bevásárlás! 🙂 Leld sok örömöd benne, csúcs cucc nagyon!
Még mindig le vagyok sokkolva amúgy hogy ilyen cuccok megszerezhetők ingyen. Imádom.
kpal
11 éve, 3 hete és 2 napjaSzép ! 🙂 Boldog Karácsonyt ! 🙂
Én is vásároltam , csak még nem kaptam meg az SSD-t ,talán jövőhét (ha a postán nem keveredik el). 🙂
marco
11 éve, 3 hete és 2 napjaLeld benne sok örömödet, nagyszerű hogy ennyi kreditet sikerült összeszedned! 🙂 Nem hiába, aki aktív… 🙂 Leld benne sok örömöd!
kpal: Egyszerre ment ki mindenkihez, hogy Karácsony előtt megérkezzen, nálad is ott kéne lennie. De úgy emlékszem, nálad volt már régebben is hogy lassabban ért ki. Mindenesetre ha jövő héten sincs ott, csirkee majd segít, elküldi neked a csomag azonosítóját.
kpal
11 éve, 3 hete és 2 napjaTHX! Oké Marco.
totyak
11 éve, 3 hete és 1 napjaKöszi. Már lelem benne 2 napja az örömöm 😄