Hétvégén volt megtartva a legjobb dolog novemberben a PlayIT.
Azóta is ezen pörgök :).
Szombatot már előre megterveztük unokaöcsémmel például, hogy már 8-ra tuti ott legyünk.
A jegyeket elővételben az MM-ba vettük meg.
Szombat reggel 7.00. ébresztő.
KB negyed kilencre értünk a SYMA-hoz és mentünk az elővételes bejárathoz ahol ekkor már kb 10-15 méteres sor állt.
Pontban 10.05-kor engedtek be minket és azonnal a térképen bekarikázott helyeket céloztuk meg. Ezek közt volt a Game Channel standja ahol fel is iratkoztunk a sorsolásokra 🙂 (nem nyertünk egyiken sem).
A második hely ahol kb 1,5 órát voltunk leragadva az a Monster színpada volt, ahol mindkettőnknek sikerült feljutni a színpadra és játszani 10-10 percet az új CoD-dal (itt se nyertünk).
Következett az Asus színpad, ahol csak úgy gyűltek az ajándékok.
Meglestük a T&V kitelepülését ahol szintén gazdagabbak lettünk pár ajándékkal köztük az új hátitáskámmal.
Eközben már vagy 20 posztert sikerült különböző helyekről beszerezni.
Természetesen mikor kezdődtek a sorsolások a Game Channelnél akkor mindig ott voltunk.
Jó párszor körbejártuk az egész PlayIT-et, ettünk pizzát, játszottunk a kinecktel, mentem egy kört a Game Channelnél az Xboxon valami autós játékkal.
Jó volt bár elég gyorsan eltelt az idő.
Kisebb csalódás ért mikor a nyitás után 10 perccel már nem lehetett regisztrálni a gépösszerakó versenyre :/.
Pár darab nagyméretű kép a végére.
Ha valakit érdekel egy kisebb videó több képpel és videókkal az a youtube csatornámon megtalálja (nem hirdetés és nincs beállítva a pénzszerzés 😉 ).
jövőre találkozunk újra PlayIT!
mordorer
11 éve, 1 hónapja és 2 heteGC stand WHOÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! De jül nézett ki!🙂
Legközelebb szólj Marconak biztos kapsz külön valamit.🙂
zender
11 éve, 1 hónapja és 2 heteJó képek lettek és jó a beszámoló is! Kár hogy nem nyertél de majd legközelebb biztos!🙂
csirkee
11 éve, 1 hónapja és 2 heteJó nagy sor volt ismét! 🙂 De nagyon jó volt. Kár, hogy nem jöttél oda. Regisztrálásnál mondhattad volna, hogy ki vagy. 🙂
kpal
11 éve, 1 hónapja és 2 heteKöszi a cikket , jó látni ,sokan voltunk akik nem tudtunk ott lenni. 🙂
You tube-on sok videot megnéztem mindenki szemszögéből. 🙂
petrovicsz
11 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem az a kivetítő több is volt mint az ígért hat méter…
erkxt-hun
11 éve, 1 hónapja és 2 hete🙂Ott voltam. Én mondtam, hogy törölni kellene pár nevet a laptopról 😄
erkxt-hun
11 éve, 1 hónapja és 2 heteMég elég sokat tudtam volna írni, de véget ért a munkaidőm és sietni kellett a buszra XD.
Nekem nagyon tetszett, hogy most nem hegyén hátán voltak a standok, így nagyobb hely volt és nem volt akkora tömeg.
Pizzavásárlás közben elhagytam a bérletemet, amit valaki volt kedves és leadott a biztonságiaknál. Neki BIG LIKE!
A forma1-es autóval én szombaton nem találkoztam csak néztem mikor megláttam a képeket róla 😕 .
Ami kicsit csalódás volt, hogy az ASRock és a Cooler Mastert sehol se találtam.Egyébként ha már Gamer Show akkor lehetne több gyártó ilyen típusú perifériájával találkozni-kipróbálni,megtapogatni.
warusz
11 éve, 1 hónapja és 1 heteNekem collector jegyem volt és hiába, hogy hamarabb mehettünk be a delux-osok sokkal hamarabb mehettek be. Náluk vagy 6-an cserélték a jegyet kar szalagra nálunk meg 2 abból 1 duma gép volt szóval igen nálunk a haladásnem volt olyan hú de gyors hiába voltunk kevesebben. Ettől el tekintve szépen alakult a nap pár játékhoz hozzá fértem és ki próbáltam 🙂 A színpadoknál csak vasárnap sikerült 2x sikerült el kapni 1-2 apróságot a legtöbbször semmi. A game channel asztalától posztert szereztem 🙂 de ott se nyertem semmit pech. Azért meg jegyzem a tollakat nem kéne dobálni még a végén el találjátok valakinek a szemét. Azért én jól el voltam sok ismerőssel találkoztam és 1 Lol skint is be zsebeltem 🙂. Bár összegiségében szerintem 15ezer sok a collector jegyért az a pár apróság 1 figura és 1 gs-ért nem éri meg. Hiába az ingyen póló az szerintem benne van az árban a nekik elvileg ki helyezett büfével nem is találkoztam, így pizzát vettem ami 1190-ért jobban meg érte mint az a hamburger amit lehetett kapni vagy a 650 hotdog és 500 egy üccsi a monster 600 hát kösz inkább be hozom a kajám piám. A playitkarira szintén megyek, főleg képet készíteni ismerősökkel találkozni és pár apróságot ki próbálni. Ki tudja talán 1-2 apróság megint a kezembe akad 🙂.
Én is csináltam képeket playitről.
szombati képek: https😕/www.facebook.com/gabor.bene.3/media_set?set=a.949986325030947.1073741900.100000587643200&type=1
Vasárnapi képek: https😕/www.facebook.com/gabor.bene.3/media_set?set=a.950646241631622.1073741901.100000587643200&type=1
nivo258
11 éve, 1 hónapja és 1 heteNagyon állat volt a mostani PlayIT jó látni ahogy fejlődik. Régen a kis csarnokból mára már az egész SYMA-t befoglalja.
marco
11 éve, 1 hónapja és 1 heteMár épp akartam mondani, hogy nálunk nem is jártál, de aztán láttam a vasárnapi képet!🙂