Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Cougar már több különlegességével is szerepelt oldalunkon, nemrég pedig egy újabb gamer periféria közeli megjelenésére hívták fel tech-világ figyelmét, mi pedig figyeltünk is rájuk, hiszen elég meggyőzőre sikeredett az új egerük. A Cougar 600M nevéből adódóan igen közeli rokonságban van a nálunk is bemutatkozó Cougar 700M-mel, bár ezúttal egy visszafogottabb darabról van szó. Ez nem is baj, hiszen első ránézésre igen praktikus kialakítást kapott az újdonság, mely a gyártó korábbi termékeihez hűen rengeteg funkciót kínál.
A narancs és fekete színekben érkező egérre összesen 8 gombot terveztek a mérnökök, melyeket teljesen egyedileg lehet beprogramozni. A belső memóriában 3 profilt menthetünk el, melyekben a gombok természetesen más-más funkciót kelthetnek életre. A játékosoknak szánt egereknél fontos a szenzor is, így meg kell említeni a 8200dpi-s lézer szenzort, melyre nem lehet panaszunk. Az új Cougar egér árát még nem tudjuk, de az biztos, hogy még idén a boltok polcaira kerül.
kpal
11 éve, 3 hónapja és 4 napjaEgy ilyen jó volna a gazdaságos egerem helyett 😎 Fekete-naracs
totyak
11 éve, 3 hónapja és 4 napjaVegyes a kép, némely része nagyon tetszik az egérnek, némelyik meg nem. Élőben kéne látni, megtapogatni. Az a narancs szín illik hozzá.
csirkee
11 éve, 3 hónapja és 3 napjaJaj de csúnya az a narancssárga. 8200dpi-t nem is tudok követni 😄😄 maradok a kis 1000-es dpinél 😄