Tehát végül befejeztem a Hulk-Vasemberemet, amit szobatársam nyomtatott ki, és mivel nem tájékoztattam mi lesz ebből, így zölden hozta el a BME-nyomdából. Nem szerettem volna újranyomtatni, miközben teljesen korrektül összeállítható volt maga a modell, csak nem a megszokott színnel.
2 hete vasárnap írtam róla utoljára, kizárólag hétvégén dolgoztam vele, mivel már koliban vagyok és ott most nem tudtam ügyködni ilyeneken. Sajnos mivel a nyomat nem éppen a legmegfelelőbb volt, helyenként színárnyalatbeli eltérések vannak benne, de örülök, hogy a fején nincs ilyen probléma.
(Személyes megjegyzésem, hogy Vasember még zöldben is állatul néz ki.)
Szóval ez lesz az egyik új makettem, amit kiviszek a Nov 29-30-i PlayIT-re a többi mellett. A másik most készül, bár azzal sokat fogok szenvedni, de ezzel a 2 új makettel bővítem a gyűjteményem és a GameChannel standját. Már persze, ha marco is beleegyezik.
Tehát a kérdésem marco felé, hogy engedélyezed-é, eme zöld Vasember kiállítását 2 hónap múlva? 🙂
A másik modell Update-jével majd akkor jövök, ha kellő állapotban lesz, hogy be tudjam mutatni.
Szóval itt a végeredmény:
Fontos megjegyzés: Nagyon ajánlom kezdőknek ezt a makettet, mivel a nagy darabok miatt, remekül összerakható makettről van szó és még ahhoz képest nagyon jól is néz ki. Ha bármilyen segítség kellene, biztos megtaláltok valahol. 🙂
Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos bejegyzéseimet 😉
totya0108
Letöltési link itt.
ronalddo
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNagyon durván komoly lett! 😮 Gratulálok hozzá!
zolika1994
11 éve, 3 hónapja és 2 heteKöszi szépen, örülök, hogy tetszik 🙂
mnorbi
11 éve, 3 hónapja és 2 heteJó lett, gratula!
Egy kérdés: hol a PC-MŰHELY 3? 😛
zolika1994
11 éve, 3 hónapja és 2 heteAsszem régen azért nem lett megvéve, mert nem volt a boltban akkor és utalványra vásároltunk 🙂
wegh
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNagyon állat lett ez a terepszínű/vasember 😉
zolika1994
11 éve, 3 hónapja és 2 heteKöszi szépen! Bár én a fejemben csak Mark PlayIT-esnek hívom, de a terepszínű megjelölés is ráillik 🙂
marco
11 éve, 3 hónapja és 1 heteNagyon dög, persze hogy jöhet!🙂
zolika1994
11 éve, 2 hónapja és 1 heteJókor veszem észre, de vettem!