Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft 2013-ban hozta létre az ID@Xbox programját, melynek célja az volt, hogy a független játékfejlesztők könnyen és egyszerűen tudják létrehozni játékaikat a Microsoft legújabb konzoljára, a programban 200 fejlesztő vesz részt. A program másik nagy előnye, hogy ingyenesen kapnak két fejlesztőeszközt és költségek nélkül adhatnak ki frissítést a játékokhoz.
A Happion Labs alapítója, Jamie Fristrom szerint egy játék megjelentetése a Microsoft programján keresztül akár 5 000 dollárba is kerülhet. Nagy tételt (729 dollár) jelent a játék lokalizációja négy másik (francia, spanyol, olasz, portugál) nyelvre.
Ezen kívül kötelező még több mint 2000 dollárt költeni az E&O biztosításra, amit egyébként a program szerződése elő is ír. Újabb kétezer dollárt jelent a PEGI és az USK rendszer által besoroltatni a játékot. Fristrom szerint mégis megéri ekkora összeget beleinvesztálni a kiadásba, hiszen megkönnyíti az eladást, és jövedelmezővé teheti az indie játékokat.
totyak
11 éve, 12 hónapja és 17 órájaEgyrészt úgy gondolom, hogy nem kötelező játékot fejleszteni, ha nincs rá fedezet, másrészt meg, ha egy fokkal jobb játékot adni ki a szarnál, akkor megtérül az 5 ezer dolcsi. Tehát nem sajnálom őket.
rdave
11 éve, 12 hónapja és 17 órájaHarmadrészt nem kötelező rá kiadni. 😄
hentes
11 éve, 12 hónapja és 17 órájaVisszatérő probléma sokadszorra, Xbox One-on ez a dolog…
nomarcube
11 éve, 12 hónapja és 15 órájaAz egy dolog, hogy fedezet nélkül „nem kötelező játékot fejleszteni”, de az elég szomorú, ha egy jó projekt még a megvalósulás előtt az anyagiakon bukik el.
rdave
11 éve, 12 hónapja és 15 órájaRáadásul nem a játék költségén…
totyak
11 éve, 12 hónapja és 15 órájaMost erre mit mondjak, nagyon sok szomorú dolog van az életben, nem az indie fejlesztők nyűgje miatt fogok könnyeket ejteni.