Fő témánk természetesen az otthoni hálózat lesz, hiszen tisztában vagyunk a Game Channel olvasótáborának összetételével, valamint blogjaink célja is az, hogy a lehető legtöbb információval lássuk el az átlagfelhasználókat.

Hazánkban nagyon sok háztartásban van már internet, ezt a blogot is az internet segítségével tudjátok elolvasni, így ez tökéletes kiindulópont lesz. Az internetszolgáltatáshoz legtöbbször kapunk egy modemet, mely jó esetben néhány modern funkcióval is el van látva, rossz esetben pedig egy fapados megoldással kell beérnünk. Az erre beérkező szolgáltatást azonban sokszor csak egy gépen élvezhetjük, vagy pedig több méteres kábelt kell keresztülvezetni a szobákon annak érdekében, hogy más gépekhez is eljusson az internet.

Ahogy említettük, néhány modem beépített router-funkcióval is rendelkezik, de sokszor igaz az a mondás, hogy ne akarjunk többet vállalni annál, mint amit elbírunk. Ezzel arra céloznánk, hogy sok ilyen modem csak a belépőszintű routerek tudását hozza, ami manapság egyre gyakrabban bizonyul kevésnek. Erre a célra születtek meg a routerek, melyek a modemhez érkező internetet vezeték nélkül is képesek továbbítani különféle eszközeink felé, ráadásul számos védelmi megoldással is ügyelnek a biztonságunkra.
Kínálatunkban számos router található meg, mi pedig a mai napon egy újdonságra hívnánk fel a figyelmet, mely jó néhány extra funkciót hordoz magában. Ez nem lenne más, mint az ASUS RT-N18U High Power, mely ebben a hónapban érkezik meg a magyar boltok polcaira. A kialakítás már ismerős lehet korábbi ASUS routerek kapcsán, mi még nem igazán találkoztunk olyan felhasználóval, akinek nem tetszett volna a különleges mintázatú fekete borítás.

A három antenna természetesen lecsatolható, de rögzítve a lehető legjobb hatékonyságot érhetjük el velük. Az újdonság akár 600 Mbit/s sebességre is képes, ami bőségesen meghaladja az itthoni kapcsolatokat, erényét azonban más hétköznapi dolgokban is megmutatja. Ilyen például a két USB csatlakozó, melyek közül az egyik 3.0, ezeknek hála pedig temérdek funkcióval bővül a kis készülék. Megoszthatjuk például a nyomtatónk erőforrását, vagy akár a 3G/4G modemek kapcsolatát is. Mindemellett egy adattárolót rákötve saját felhőszolgáltatást készíthetünk.
Ezek azok a funkciók, melyek a mai modern routereket jellemzik, céljuk pedig egyértelműen a nagyobb kényelem biztosítása és a szolgáltatások számának bővítése. A minőségi megoldások manapság nagyjából 10 000 Ft körül kezdődnek, ám ezek még nem nyújtanak ilyen bőséges funkcionalitást, így nem képesek több eszközt is helyettesíteni. Az újdonságunk 19 990 Ft-os ajánlott áron debütál, ám nem szabad elfeledni, hogy hosszú távú megoldásról van szó, mely képes jóval drágább eszközöket is kiváltani, innen nézve pedig, egy igazán korrekt árazás várja a hazai felhasználókat.

Hamarosan újabb bejegyezéssel érkezünk a témakört illetően, addig is várjuk észrevételeiteket, valamint kíváncsiak lennénk arra, hogy a hálózati téma kapcsán mi az, amit szeretnétek ha mindenképpen érintenénk.