Ez elsősorban a felhasználói szokások és ezzel együtt kialakult igények miatt alakult így, hiszen manapság egerünk nem csupán arra szolgál, hogy az operációs rendszerben és néhány programban az irányítást segítse, hanem jóval összetettebb és igényesebb feladatot is el kell látniuk. Említettük, hogy a játékosok is szóba fognak kerülni egy kicsit, erre pedig most kerülne sor.
Az ő egérhasználatuk sokszor eltér az átlagos felhasználókétól, így számukra szintén jó néhány megoldást kínálunk, melyekről volt már szó blogjaink között is, valamint ígérjük, hogy lesz még szó róluk a jövőben is.
A gamer perifériákról egyelőre ennyit, most pedig kifejtenénk, hogy pontosan mit is értünk a megváltozott igények alatt. Elsősorban a multimédiás tartalmak térnyerését „okolnánk” azért, hogy az egerek manapság jóval többre hivatottak, mint két gomb és egy érzékelő formába öltött megtestesítője. Ez eleinte az extra gombok megjelenésével és a különleges görgők felbukkanásával kezdődött, mostanra azonban jó néhány olyan rágcsáló került a boltok polcaira, mely a megszokott formavilágtól nagyban eltér.
A sokak által használt Windows operációs rendszer legfrissebb verziója is igen aktívan támogatja például az érintésvezérlést, mely sok esetben egy erre kialakított egérrel kényelmesen helyettesíthető. Erre az élethelyzetre szeretnénk nektek egy konkrét terméket is bemutatni, mely nem lenne más, mint az ASUS VivoMouse WT710, ami egy mezei egérnél jóval több funkciót képes ellátni.
Főszereplőnk egymagában egészen pontosan akár három eszközt is helyettesíthet, hiszen normál állapotban egy átlagos egér funkcióját használhatjátok ki, az ASUS felíratott fejjel lefelé olvasva a kör alakú terület touchpad-ként funkcionál, miközben vezeték nélküli mivoltának hála a távirányítóként is bevethető. Utóbbi két funkció pontosan az említett multimédiás igények kielégítését segíti, miközben az egyszerű böngészési és olvasási élményeket is nagyban növelik. Gondoljatok csak bele, hogy a géptől távolabb, kényelmesen elhelyezkedve milyen könnyen tudjátok a segítségével olvasni akár a Game Channel oldalát, megnézni néhány gameplayt, vagy bármilyen más, aktívabb egérmozgást nem igényló feladatot ellátni. Ezt a kényelmet segítik a megnövekedett monitorméretek és felbontások, valamint a grafikus kártyák esetében az egyszerű televíziós csatlakozások is.
Említettük, hogy vezeték nélküli megoldásról van szó, melyet többen hajlamosak még mindig elítélni, pedig személyében a kényelem egyik fő mozgatórugójáról beszélünk. Az ASUS VivoMouse WT710 ilyen téren is a felhasználókra bízza a döntést, hiszen használható egy és két ceruzaelemmel (AA) is. Értelemszerűen egy elem esetén a termék súlya még könnyebb lesz, két elem esetén pedig hosszabb működési időt tudtok elérni. Sokan bizonyára azt gondoljátok, hogy egy ilyen minőségi és innovatív termék nagyon drágán kerül a boltok polcaira, ám az ASUS VivoMouse WT710 esetében ez nincs így. Az említett periféria ugyanis nagyjából 13 000 Ft környékén érhető el a hazai kínálatban, ennyi pénzért cserébe pedig egy hosszú távon csak növekvő kihasználtságot jelentő ASUS terméket birtokolhattok.
wegh
11 éve, 7 hónapja és 3 heteNekem nagyon tetszik és az ára is kedvező. Bár mielőtt ilyet vennék tuti megnézném „élőben” is.
totyak
11 éve, 7 hónapja és 3 heteNagyon futurisztikus. Talán még nem is láttam gomb nélküli, csak érintős egeret. Nekem is próbát kellene vásárlás előtt tennem vele, nem ehhez van szokva az ember. És valóban, az ára egészen baráti, többre számítottam.
bese
11 éve, 7 hónapja és 3 heteNa ilyet én még sosem láttam!😮 Nagyon brutális és bejön!🙂
kpal
11 éve, 7 hónapja és 3 heteDurva cucc nagyon űrtechnika 😮🙂 ahhoz képest baráti áron is van.
csirkee
11 éve, 7 hónapja és 3 heteEz egy egér?? Első látásra nekem más jutott az eszembe róla. XD
De am nagyon jól néz ki. 😄 Modern és dizájnos.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 3 heteÉrdekes cucc, nem találtam volna ki, hogy egér. Kerestem róla egy szemléltetést, hogy ne csak tudjam, hanem lássam is hogyan is működik ez, remélem nem baj, ha ide is beillesztem. 🙂
#video#https😕/www.youtube.com/v/RljXMDB9OGU?version=3&hl=hu_HU#videoforras#https😕/www.youtube.com/v/RljXMDB9OGU?version=3&hl=hu_HU#videovege#
italianman
11 éve, 7 hónapja és 3 heteHát ez nagyon király. Ennyi pénzért pedig nagyon is megéri.