Ez az Univerzumcsalád -ha szabad ilyen csúnya szóval élnem- a Blizzard nevéhez fűződik. A következő 6 poszt -és persze ez- az ő munkásságaik makettesített változatait mutatja be.
Nincs Diablo, csak Warcraft és Starcraft-beli makettek lesznek, ezt előre leszögezhetem. Igen, korábban már mutattam be Warcraft maketteket, azok kedvcsinálók voltak, továbbá akkor még nem találtam ki a témaszerinti bemutatást, ez az ötlet útközben jött.
A mai makettből nagyon sokat tanultam. Van hozzá egy jó kis sztori, próbálom ezzel színesíteni, bár sokan szerintem csak a képeket nézik.
Szóval még a makettkarrierem elején lehettem, amikor ezt egyszer meg akartam építeni, csak tigrismintás textúrával. Akkoriban még csak ilyen nem-profi helyen nyomtattam (= nem nyomdában) ahová még magamnak kellett vinni a keményebb papírt, hogy arra nyomtassanak. Ki is nyomtatták, ahogy tudták…miután otthon elkezdtem vele dolgozni és már a vágásnál észrevehető volt, hogy pattog le a festék a papírról. Eleinte elég kevés jött le, úgy voltam vele, majd kijavítom tűfilccel. De ha csak megmaradt volna az „eleinte” résznél…
…egyre több és több rész pattogott le, ahol már a tűfilccel sem tudtam, mit kijavítani. Ez még cska az egyik gond volt.
A másik probléma a még akkori kezdőségemből fakadt és a tapasztalatlanságomból. Nem értettem annyira a Pepakura Viewer-hez és úgy unblock a makettezéshez, ezért rossz helyen kezdtem el az építést. Totál káosz…
Könnyű kitalálni a folytatást, e két hibából kifolyólag a kukában landolt a projekt (+ a pénzem is) és elgondolkodtam, hogy én tényleg ezt szeretném-e csinálni. Akkor megfogadtam, hogy ezt a makettet egyszer megcsinálom, de csak akkor ha kellőképp fejlődtem hozzá.
Addig csináltam pár egyszerűbb makettet, hogy javuljon a technikám és új nyomdahelyen nyomtatva -bár túl vastag papírra nyomtatva- de sikerült újra megépítenem, ahogy a képekből láthatjátok is.
Innen tudom, hogy a makettezés mértéke a fokozatosság, olyanba nem szabad belefogni, ami nagyon nehéz és gondosan át kell nézni egy makettet mielőtt kinyomtatjuk. Én azt csinálom, hogy fejben próbálom végigvenni, hogy minek mi a sorrendje, lehet hülyeség, de szvsz segít az egészen.
Talán ehhez a maketthez ennyit tudok hozzáfűzni, itt vannak a képek:




Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos posztjaimat 😉
totya0108
Letöltési link itt.
u.i.: Aki olvassa is a blogot nem csak a képeket nézi, azokat kérném meg arra, hogy adnának valami visszajelzést a szöveges tartalomról is… Szóval az írásom milyenségére vagyok kíváncsi, jó/nem jó -e, több/kevesebb, hol fejlődjek, ilyesmire lennék én kíváncsi. Jöhet nyugodtan hideg-meleg, hiszen aki nem tűri a hideget, minek ír nemde?
wegh
11 éve, 9 hónapja és 1 heteNekem tetszik a hobbyd és az írásod is. Közvetlen a stílusod és csak néha van egy-egy elírás a blogaidban. 🙂
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 1 heteNyomdában csináltatod a cuccot hozzá?😮 Az durva áron mehet!😮
Tetszik ahogy írsz, és érdekes is! Csak így tovább!
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 1 heteHát ahol a legjobban meg voltam elégedve, ott egy A3as oldalt (2 x A4) 150 Ft-ért tudtam nyomtatni, szóval szerintem az nagyon korrekt ár. Ja, és hozzáteszem, hogy bármilyen lapra, szóval keményre vastagra, amilyenre szeretném, tartalmazta az ár.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 1 heteKöszi szépen! Amúgy valami ilyesmi felépítésű válaszokra számítok! 🙂
marco
11 éve, 9 hónapja és 1 heteA munkáid lenyűgözőek, és az írásaidat is jó olvasni.🙂
A kulisszatitkokat mindig szereti az ember.🙂
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 1 heteKöszi szépen!
Akkor igyekszek nem változtatni 😉
totyak
11 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn pl. kifejezetten szívesen olvasom a képekhez a történetet is, szóval ha bővebbre is tudod ereszteni a mondandódat, akkor akár több leírás is jöhet a makettek mellé. Szerintem helyesírással sincs gond, amennyi hibát vétesz, annyit bárki más is vétene egy-egy hosszabb monológban. Csak így tovább, hajrá.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 1 heteUh bakker, nem vettem észre, pedig igyekszek egyből reagálni….
Szóval köszi, hogy elolvasod, miket írok. Amihez van sztorim, azt majd igyekszem minél jobban leírni, nem egy ember írja, hogy tetszik neki az írásom (amin csodálkozom, soha nem voltam jó író) szóval ez mindenképp pozitív jel felém is.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 1 heteAki csak a képek miatt nézi a blogjaidat, vagy úgy általában bárki blogját, az kifejezetten jó részekről marad le.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 1 heteHát azért ennyire nem kell engem fényezni, vannak nálam akik sokkal jobban írnak. 🙂
De azért elfogadom, szóval köszi *.*
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 1 heteAmúgy köszi ezt a kommentet, megfelően megjelölve az íróját megosztotam a Face-oldalamon is.