Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A szebb napokat is megélt BlackBerry továbbra is erősen fókuszál a mobiltelefonok piacára, mely nem abban mutatkozik meg, hogy okostelefonok tömkelegével árasztja el a piacot, hanem főként a vállalati megoldások és a BlackBerry Messenger jelentik a húzóágat. Az üzenetküldésre, hang és videóhívásra alkalmas program nem is olyan régen debütált a két legelterjedtebb mobilos platformra, fogadtatása pedig igencsak pozitívra sikeredett, hiszen néhány hét alatt 20 millió feletti felhasználói bázist tudhat magáénak.
A kanadai vállalat itt nem hagyta abba a szoftver terjedését elősegítő lépéseket, hiszen egy komoly megállapodást kötött a szintén szebb napokat is megélt LG-vel. A megállapodás értelmében ugyanis a Dél-koreai gyártó elkövetkezendő okostelefonjain előre lesz telepítve a kanadai vállalat csevegőszoftvere, így még könnyebben fel tudja majd venni a versenyt a piacvezető WhatsApp és Viber párossal.
marco
12 éve, 1 hónapja és 1 napjaMinimális hardverigényű cucc Androidon is.
Amit sokan nem tudnak és felteszik a kérdé, miben más. Nos annyiban, hogy nem a telefonkönyvedből szedi a kontaktokat, hanem a csevegésre meg kell hívni valakit, amit a másiknak el kell fogadnia.
Mint a Skype vagy anno az msn.
csirkee
12 éve, 1 hónapja és 1 napjaaki egy kicsit is ismeri ezeket a csevegő programokat az tudja, hogy a bbm-nél nincs jobb, gyors és egyszerű
totyak
12 éve, 1 hónapja és 1 napjaHa ennyire népszerű cucc, akkor azt hiszem csak előnyére válhat mindkét félnek a megegyezés.
fantis6
11 éve, 8 hónapja és 2 heteegyre jobban terjed a bbm 🙂