Végig izgultuk a mindennapok hőseiről szóló sorozatokat, szerettük őket, velük sírtunk nevettünk. Na, jó, nem, de azért jó kis sorozatok voltak ezek.
Előrevetítem, hogy a általam legjobban megbecsült és tisztelt munkások a életvédelmi szervek dolgozói, Tűzoltók, rendőrök és mentők.
A németek csináltak egy sorozatot, Emergency néven.
Nos, az alábbi írásban az Emergency 4 Global Fighters for Life című epizódról fogok áradozni. Igen, áradozni, mert ez szerintem egy remek játék.
A játék 2006-ban jelent meg és egy RTS. Azonban van benne egy csavar. Nem háborúba megyünk, azaz igen, de nem tankokkal mechákkal és egyéb katonai eszközökkel, hanem mentőkkel, rendőrökkel tűzoltókkal és katasztrófavédelmi elhárítókkal. Célunk nem más mint a bajba jutott emberek megmentése. Ellenségünk pedig a Pusztulás és a Halál.
A játékban 20, egyre nehezebb és bonyolultabb misszió vár minket. Az első egy építési állványzat összedűlése miatt megsérült munkás kimentése lesz, egy kis tűzoltással egybekötve, de már itt is rendkívül nagy az akciólehetőség. Például a munkás kiszabadítását is nekünk kell levezényelni, kiadni a tűzoltónak a parancsot a vasgerenda felemelésére, amíg társa, szintén általunk adott parancsra kihúzza a sérültet. Ezután a mentőorvos szállítható állapotba hozza, majd a mentősök hordágyra rakják és mehet a kórházba.
Bonyolultnak hangzik? Az is egy kicsit, de aki beletanul a dologba, és nyitott, hatalmas élményt nyújt majd egy küldetés sikere.
A küldetések egyre nehezednek, egyre extrémebb dolgok történnek (olaj fúrótorony kidőlése, ekkor vízi akciósokkal dolgozunk, és eljuthatunk a végső küldetésig, amikor egy szökőár utáni mentést kell levezényelnünk kereső kutyákkal, nyolctengelyes emelődarukkal, mentőbuszokkal és vegyi elhárító tűzoltósági egységekkel.. Hatalmas, többórás feladat.
Ezen felül van egy free play játékmód, ahol kapunk egy várost ahol mindig történik valami.
Balesetek, tüzek, bűncselekmények. Ezeket kell megoldanunk. Én mostanában ezzel játszok és remek kihívást ad, plázatüzek, földrengés, ámokfutók, engedély nélküli tüntetések (!!), és egyéb kalamajkák zavarják meg névtelen városunk életét.
A játékban multiplayer mód is helyet kapott, barátokkal együtt játszva, közben élőszóban csevegve nagyon átadja a katasztrófavédelmi központ hangulatát.
A játék grafikája még mai szemmel is elfogadható, a járművek, emberek felismerhetőek a hangok remekbe szabottak. Dinamikus napszak és időjárás változás is bekerült, így egy hosszabb mentés közben ránk esteledhet( ilyenkor jön jól a tűzoltósági reflektor-igen ilyen is van benne). Egyetlen probléma: az egységek útvonalkeresésének minősége ingadozik, néha egészen realisztikus néha meg már az asztalt fejelnénk le a járművek bénázását látva.
Aki belefásult a sok-sok építgetős, „ölj meg mindenkit foglald el ezt-azt” stratégiába annak tudom ajánlani ezt a szerintem, remekbe szabott programot!
marcisnq
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaEz igazából azon múlik, hogy ki milyen kategóriájú játékokat szeret, pl. én nem szeretem a stratégiát 😄 viszont attól függetlenül, a maga kategóriájában nem rossz!
marco
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaSoha nem játszottam ezzel, az említett német sorozatokból sem láttam egyetlen részt sem.🙂
Az első résszel viszont elvoltam egy ideig, lekötött!🙂
Amúgy a harmadikról még teszt is van itt a GC-n.
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaén egy emergency című játékra emlékszek, de az teljesen más stílusú volt
abban tps nézetben egy bézbólütővel kellett nyomulni egy bevásárlóközpontban és ütni akit értél
eléggé troll játék volt 🙂
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 4 napjaFiatalkoromban az első része még elég menő volt 😄 Beletelt egy kis időbe anno, mire rájöttem, hogy hogyan kell kihívni a kocsikat benne 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 3 napjaÉn kifejezetten utáltam mindegyik sorozatot, ami az elején a blognak fel lett sorolva.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 3 napjaNem tán a State of Emergency? 😄
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 3 napjade az lesz az 😄
5t3v3nk3
12 éve, 3 hónapja és 3 napja„#dolt#The Renegade #dolt_vege#” is here….😄 😄