A játék lényegében egy túlélőhorror-kalandjátéknak mondható, melynek lényege a következő: Egy Brennenburg nevű Poroszországi kastélyban ébredünk, és ahogy ez a játék címéből kikövetkeztethető nem emlékszünk semmire. Szóval a feladatunk az, hogy kiderítsük mi a fene történt és hogy elhagyjuk a kastélyt, ebben persze mindenféle rondaság próbál akadályozni.
Mikor először leültem a játék elé, konkrétan rázott a hideg. A hangulat, a hangok egyszerűen minden megadja a játéknak azt az érzetet, mintha ott rohangálnál a kastélyban. A játékban FPS nézet van, de ez ne tévesszen meg senkit, ugyanis fegyverünk nincs. Egy két környezetünkben fellelhető dolgot (ládákat, hordókat, üvegeket, stb.) hozzávághatunk az ellenséghez, hogy lelassítsuk őket üldözés közben. Az üldözőink megtudnak sebezni minket (mily meglepő), amit ópiummal tudunk enyhíteni. Valamint figyelnünk kell az elmeállapotunkra is, tehát ha sokat vagyunk sötétben, vagy sokat nézzük a szörnyeket, esetleg zavaró eseményeket látunk, Daniel (a főkarakter) elmeállapota romlani kezd. Az elmeállapot romlás legrosszabb esetben mozgási nehézségeket is eredményezhet. Helyenként belebotlani puzzle részekbe is, amik nem mondhatóak nehéznek, ha az ember képes logikusan gondolkodni 🙂
Az Amnesiát sok helyen tartják a legrémisztőbb horrorjátéknak a világon. Azt elismerem, hogy tényleg nagyon ijesztő a játék és elég könnyen beleéli magát az ember. Ráadásul, ha megakarnád venni, akkor sem valami iszonyat drága. Steamen jelenleg 15 Euró, de aki képes és szeret egy horrorjátékot nagy beleéléssel játszani, annak nagyon ajánlom. Steamről letölthető a demó is, ha valakit érdekel.
Köszönöm, hogy elolvastad 🙂