Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ezért a Microsoft az ő nagy bölcsességében úgy döntött, hogy a játékot bár Xbox360-ra kezdték fejleszteni, mégis inkább jelenjen meg Xbox ONE-ra, így demonstrálva az év végén megjelenő konzol mérhetetlen erejét. A játékgyártásban egy dolog ne változott az évek során: a tömeg zabálja a memóriát. Elnézést, egy kis zombihumor.
Azonban való igaz, hogy minél több részletet akarunk egy játékban, minél nagyobb kétszámú ellenfelet, vagy csak NPC-t megjeleníteni, annál több memóriára van szüksége a masinánknak, legyen az konzol, avagy PC. Ezért olyan kihalt Madden és ezért döntöttek úgy a Dead Rising 3 sorsáról a fejesek, hogy inkább bekkelje ki a maradék hónapokat, és legyen az új konzol egyik kezdőcíme.
Míg az első Dead Risingban mindössze ezer zombit láthattunk egyszerre valós időben, addig a játék második része ezt jelentősen kitolta, míg a soron következő epizód legalább a tripláját ígéri. Emiatt az Xbox 360 alkalmatlanná vált a játék futtatására. Cserébe azonban olyan játékmenetet ígérnek, ahol egyetlen másodpercig sem kell majd a töltésre pazarolnunk.
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 2 órájahát ez XD
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 2 órája(töltésre pazarolnunk) még jó a 2-dik részben vagy 2-3 percet töltött a játék ott is hagytam a játékot 😛
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaEz hülyeség, nem tudják mivel megmagyarázni a csúszást.😄
dzani
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaHát majd a One viszi a win 7 jével 😄
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 1 órájahát ja 😄
darkpocok
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaKár hogy nem jön 360-ra. 😕
marduk
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaSzerintem az az 1000 zombi egy helyen bőven elég volt.
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaMost megsértetted az MS-t! Csodálatos Windows 8 van rajta! 😄
Egyébként meg ezzel magyarázzák, hogy nem akarnak törődni már a 360-nal? 😄
marduk
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaRosszabb operációs rendszert pakolnak, egy amúgy is rossz gépre. 😛
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaAkkor tökéletes páros.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 1 órájaOlyan lesz, hogy megveszed és 2 méteres távolságból kell bekapcsolni, nehogy felrobbanjon 😄
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 32 perceEz mekkora mellébeszélés! Komolyan azt akarják bemagyarázni, hogy a fejlesztés során nem jöttek rá, hogy „HÚBAZMEGEZNEMLESZÍGYJÓ”… Ez csak egy ócska kifogás arra, hogy miért lett XO exkluzív a játék.
GameChannel User
12 éve, 6 hónapja és 15 perceEz a kép odaver. A 2 nagyon nem adta
rdave
12 éve, 6 hónapja és 14 perceEzért van a kinect. 😄
latyaa
12 éve, 5 hónapja és 4 heteNekem nagyon bejön ez a játék. A gép árához még hozzá kell csapni pár 10000-t a játékok miatt. 😄
misa123
12 éve, 5 hónapja és 4 hete1000 is sok ne, hogy 3000 azta k**va
totyak
12 éve, 5 hónapja és 4 heteÉn ezt mondjuk el is hiszem, hogy a sok zombi megakasztaná a rendszert. A watch Dogs-nál is említették a fejlesztők, hogy a jelenlegi generáció gépein kihaltabbak lesznek az utcák.
heavyrain211
12 éve, 5 hónapja és 4 heteRemélem ez jobb lesz,mint az első kettő.
rolman2012
12 éve, 5 hónapja és 4 heteSzegény Xbox túlkoros de jó lenne ha gépre is jönne a játék.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 4 heteRemélem végre beérik a sorozat és végre egy átgondolt,jó játékot fogunk kapni
teglasdavid
12 éve, 5 hónapja és 4 heteEz jó game !!
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 3 heteNem gondoltam, hogy a memóriahiány az indoklás arra, hogy miért next gen-re érkezik.. de a pc-t nem magyarázza ez.