Sajnos elmondhatatlanul sok állatot találtak hátrahagyott helyzetben az állatmentők, de szerencsére amennyin csak tudtak, segítettek. A patkány „nem törődöm az állataim életével” emberek mellett itt vannak a katasztrófa turisták, akikre – be kell valljam – igencsak undorodva tekintek, mert inkább a fényképezőgépet tartja a kezében és fotózgatja az önkénteseket munka közben, ahelyett, hogy ő is lapátot, vagy homokzsákot ragadna. Egy biztos: én a lehető legmélyebbre ásnám el magam, ha az állataim nélkül mennék el az otthonomból, vagy a városom védelme helyett kamerát ragadnék…
Légi felvétel Baja egy részéről
Ezek után talán nem olyan nehéz kitalálni, hogy én az önkéntesek közé tartoztam. Nem bántuk, hogy a tűző napon kell megállás nélkül dolgozni órákon keresztül, nem bántuk, hogy vízhólyagos és felsértett lett a kezünk, nem bántuk, hogy a zsákok tartása közben a lapátok szinte szétverték a kezünket miközben lapátolták bele a homokot, nem bántuk, hogy még a fülünkből is homok hullott ki, nem bántunk mi semmit, hiszen a városért tettük. Baján a Nagy Pandúr-szigeten már nem igazán lehet segíteni, így a Petőfi-szigeten folynak az igen komoly munkák.
Ha nem látom saját szememmel az árvízi helyzetünket, akkor lehet, hogy el sem hinném. Arra számítottam, hogy kevés lesz az önkéntes, de szerencsére tévedtem – alig lehetett odaférni a homokdombokhoz, annyi munkás volt, így várni kellett a következő homokszállító autóra. Már az egész Petőfi-sziget el van látva homokzsákokkal, de a munka így is gyorsan és keményen folyik – a homokzsákszállító járművek ugyanis szinte percenként jártak, hogy feldobáljuk rájuk a zsákokat. Tudni kell még, hogy a Petőfi-szigetet teljesen kiköltöztették, a hét elején már csak az önkénteseket engedték át a szigetre vezető hídon, azonban néhány napja annyira vészesre fordult a dolog, hogy már csak a hivatásosok mehetnek be.
Légi felvétel a teljesen elöntött Nagy Pandúr-szigetről
Mellékesen megemlítem, hogy a hírek és a rádió „hazudtak” az áradás mértékéről, de mi tudtuk, hogy sokkal vészesebb lesz a helyzet, mint amit a fent említett hírközlők emlegetnek, ezért is dolgozik a városunk annyira, amennyire csak tud. Több járóhelyet is magasan elöntött a víz, illetve a part fölött lévő kávézók és sörözők is elöntött helyzetben vannak, de némelyikben még dolgoznak a felszolgálók, a turisták ugyanis betévednek néha egy-egy italra a nagy fotózgatás közben…
Az egyik kávézó, pár centire tőle a Sugovica (saját kép)
A mi házunkat egy jó pár méter magas, meredek partoldal választja el a Sugovicától, eddig már csak nem jön fel a víz. A napokban egy érdekes fotóra lettünk figyelmesek, ami azt ábrázolta, hogy a velünk majdnem egy magasságban lévő, szomszédos utca alsó (és alacsonyabb részén) feltűnt a Sugovica, így hát felkerekedtem a kutyámmal, és meggyőződtünk a saját szemünkkel a dologról – és sajnos tényleg egyre magasabb a víz…
A szomszédos utcát már elérte a víz (saját kép)
A Baja mellett lévő Gemenci erdőt is teljesen elöntötte a víz, a vadak arra menekülnek, amerre csak látnak. A Gemencet is lezárták, tilos a bemenetel, az állatoknak nyugalom kell a pihenőhelyeken, és nem szabad őket elijeszteni a szárazföldről. Néhány idióta azonban sajnos így is akad, vannak akik mindenáron be akarnak jutni az erdőbe vadakat nézni, aztán még ők méltatlankodnak, ha az őrök nem engedik át őket. Szánalmas…
Az előbb említett gyengeelméjű emberek mellett rengeteg olyan személy is akadt, aki a gátakról lopott, vagy homokzsákokat loptak el. Ezeket szerencsére nyakon csípték, némelyik pár hónap letöltendőt is kapott. Fogalmam sincs mi ütött az emberekbe, de alap dolog, hogy ha már a várost nem véded, akkor legalább nem hátráltatod még jobban a helyzetet!
Légi felvétel az egyik gemenci pihenőhelyről
A tegnapi nap délelőttjén úgy határoztam, ismét elmegyek sétálni egyet Rockyval, megnézzük, hogy áll a víz az alattunk lévő utcában. Az utca ezen része tele van kisebb-nagyobb erdőkkel, de arra azonban nem számítottam, ami tegnap történt… Megnéztük az egyik homokzsákokkal befedett lejáróhelyet, vizsgálgattuk a vizet, míg pár perc múlva hallom, hogy mellettünk másfél méterre zörögnek a levelek, bokrok. Odakaptam a fejem, de már csak az állat fenekét láttam, olyan gyorsan zajlott le a cselekmény. Első benyomásra az állat magassága alapján azt hittem, hogy egy kutya ugrott be a vízbe, de megvártam, ameddig kiúszik a növények közül, igencsak felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon miféle állat lehetett az. Rocky hegyezte a füleit a zaj felé, én pedig vártam, mígnem egy vaddisznó úszott ki a bokrok közül… Nofene, egy kicsit meglepődtem, de nem csodálkoztam, hiszen erre számítani lehetett.
Rocky hegyezi füleit a növények mögött úszó vad felé
Rocky, a homokzsákok büszke őrzője
Nem szeretnék kötözködni egyik várossal sem, de szomorú, hogy miközben Magyarország déli részeit teljesen elönti a víz, addig a rádió állandóan Budapestről labog… persze megértem, hiszen ez a főváros, de nem hinném, hogy ennyire súlyos lenne odafönt a helyzet, mint itt.
Néhányan talán nem fogjátok érzékelni az itt lévő árvíz fontosságát és vészhelyzetét, hiszen rengetegen nem láttátok a várost eredeti állapotában. Nekem, mint itt felnőtt lakosnak, elhihetitek, hogy szörnyű…
A tűzoltóknak pedig minden tiszteletem, sokan nem tudjátok, de ezek az emberek, akik azért dolgoznak, hogy minket védjenek a víztől, sokszor kint, a szabad ég alatt aludtak, szállás nem volt biztosítva nekik…
Ezekben az időkben semmi sem fontosabb, mint az összetartás…
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaAztakurva ilyen durva képeket még nem is láttam az árvízről! Tényleg sokkal szarabb a helyzet ott mint máshol
marduk
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaIgen, Budapesttel vannak elfoglalva, ahol a szitu még nem annyira rossz, és azokkal a településekkel, amelyekkel sürgősen kell valamit csinálni, gondolok itt Bajára vagy Győrre, azokkal egyáltalán nem törődnek. A másik meg ezek a katasztrófa turisták, akik lefotózzák magukat az árvízzel meg egyebekkel, aztán meg felteszik fészbúkra, májvipre vagy tvitterre, de segíteni nem segítenek… gusztustalan emberek ezek, akik a saját országukon, városukon nem segítenek… Nagyon elromlott valami a világban…
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaDurva az biztos, de nem csak ott volt ilyen. Pest és környéke is durva volt. Nagymamámnak is mennie kellett, bár szerencsére őt nem érte el az ár. Tűzoltók itt is éjjel nappal kint voltak sőt a rendőrök is és még most is mert védik a házakat nehogy bárki is betörjön. Nekik is minden tiszteletem.
Szerintem Magyarország jól teljesített és sikeres volt az összefogás mindenhol! 🙂 de remélem több ilyenre nem lesz alkalom!
Kesztyű a blogert. Jó lett.
marco
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaEz egy komoly blog. Komoly és döbbenetes képekkel. Én magam nem pakoltam zsákot, de volt akinek a költöztetésében segítettem.
Nem tudom, a tévé meg a rádió mit hadovált, de egy biztos: nonstop az árvizet tolták – tolják. Ha ebből kihagytak régiókat, városokat, az nem hiszem hogy szándékos volt. Egy-egy stáb nem tud mindenhol ott lenni, ők arról tudnak, amiről értesítik őket, ezt a saját szakmánkból pontosan tudom.
A felvételek döbbenetesek, láttam saját szememmel is ezt azt idefönt (Rakpart, Halásztelek térsége), de ezek a légifelvételek nagyon durvák, az meg hogy a saját környezetedben olyan közel van az ár ahol háááát… Kitartást. Reméljük lassan elvonul.
A segítségedért a munkában pedig minden magyar nevében is RESPECT!
marduk
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaEzt lefelejtettem a kommentemből, de respect azért, mert részt vettél a dolgokban, és kitartást a továbbiakban! 🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaKitartást mindenkinek aki részt vesz a mentésben! Nagyon érdekes és elgondolkodtató bejegyzés!
red
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaNem piskóta strand van felétek, remélhetőleg most már valamit javulni fog a helyzet. Szép a kuvaszod.
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaNe kötekeggyé’ a kuvasszal, a múltkor a Te kutyád is „világosodott”! 😛 Ha nekem kuvaszom lesz a végén, akkor Neked is… 😛 😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaSzegény állatok hogy menekülnek. Remélem megúszták. Gyönyörűek.
A kutyád is szép nagyon!🙂
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaHát a Gemencben állítólag visítoznak a vaddisznók… bár az ország felső részeiben nagy a baj, mert itt a víz már megszokott dolog 🙁 Meg olvastam, hogy a megfulladó háziállatok „halálsikolyát” is lehet hallani rengeteg helyen… 🙁
red
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaAz lehet, h világosodott Adama, de mióta bekentem fekete cipőboksszal, ismét német juhász lett. Nem utolsó sorban, ő nem volt soha totál fekete… 😛 😄
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaCipőboksz? 😮 Aztaaaa… Ha te azzal kened, akkor én megpróbálom az enyémét naptejjel, mert lehet, hogy a nap szívja ki belőle a feketét… 😄 😄 És különben is, a te kutyád sokkal világosabb 😛
marco
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaItt a környéken állatvédők mentek végig a házakon és volt ahová erőszakkal mentek be és mentették ki az állatokat. Természetesen rendőri engedéllyel.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaDöbbenetes képek😮
A munkáért mindenki tiszteletet érdemel,szép az összefogás
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 5 napjaSzomorú hogy évente előjön ez a téma. Nem hiszem el hogy nem lehet ezt megelőzni…🙁
sasikaa
12 éve, 5 hónapja és 4 heteMagyarország SZERETLEK!! Ilyenkor jut eszembe ez a műsor… Hogyan legyen egy MAGYAR embernek MAGYAR identitása, ha ITT MINDEN a bokáig érő k*k*ban áll, és SÜLLYED! Miért ilyen LOL ez az ország? Lehet a sok évi elnyomás? Lehet az életszínvonal béka-p*cs*ja alatt lévősége? 🙁 Sajnos erre nem kapunk választ…