Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Asus Computex 2013-as felhozatalában a látogatók ismét megpillanthatták a vállalat Transformer Pad Infinity táblagépét, természetesen alaposan felújított formájában. Az elődjével összevetve a ráncfelvarráson átesett modell már komolyabb kijelzővel, erősebb processzorral, valamint több rendszermemóriával érkezett meg. A konfiguráció továbbra is egy 10,1 inches IPS kijelző köré épül, ami viszont az eddigi 1920 X 1080 helyett immár a 2560 X 1600 pixeles felbontást kínálja. A felszereltségben helyet kapott még egy 5M pixeles hátlapi, valamint egy 1,2M pixeles frontpozicionálású kamera is, operációs rendszerből pedig a Google Android 4.2-es verziója van jelen.
Az újjászületett táblagép burkolata alatt az nVidia 1,9 GHz-es Tegra 4 központi feldolgozója teljesít szolgálatot, ami mellé egy 2 GB RAM-mal feltöltött DDR3-as memóriarendszert társítottak a mérnökök, míg az adatok tárolásáról egy 32 GB kapacitású flash háttértár gondoskodik, amely szükség szerint persze tovább is bővíthető.
A hálózati eszközök listáján egy 802.11n szabványt ismerő WiFi modul és egy Bluetooth 3.0 adapter szerepel, míg a külső részen az USB 3.0 csatlakozó és a HDMI videokimenet képviselteti magát. Az új Asus Transformer Pad Infinity megjelenésére valamikor ősszel számíthatunk, méghozzá 400 dollár körüli áron, ám aki a billentyűzetes dokkolóval szeretné használni a gépet, annak 100 dolláros többletköltséggel kell számolnia.
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 2 heteAsus jól belelendült a Computexbe, bár erre számítani lehetett 🙂 Soksok zöldujj!
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteMost minden termékük infinity lesz?🙂
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 2 hetenem tetszik ez a vastag káva…mostanság jobban bejön az ha minél vékonyabb a káva! Teloknál, gépeknél, tv-nél stb