Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Asus a jelek szerint kifogyhatatlan újdonság-készletekkel érkezett a 2013-as Computex expóra, ugyanis a gyártó bemutatta legújabb táblagép/telefon hibridjét, amit a boltok polcain majd Asus FonePad Note FHD6 típusjelzéssel ismerhetünk fel. A készülék egy 6 inches Super IPS+ érintőpanel köré lett megálmodva, ami a teljes HD felbontást, vagyis az 1920 X 1080 pixelt kínálja a felhasználóknak. A jól megszokott kamerapárosról persze ezúttal sem kell lemondanunk, ugyanis a gép egy 8M pixeles elsődleges, illetve egy 1,2M pixeles frontpozicionálású példányt is kínál. Az újdonság a Google Android operációs rendszerét fogja futtatni, ám annak verziószámára egyelőre nem derült fény.
A frissen bemutatott Asus FonePad Note burkolata alatt az Intel 1,6 GHz-es, dupla magos Atom Z2560 Clover Trail központi feldolgozója teljesít szolgálatot, ami mellé a mérnökök egy 2 GB RAM-mal feltöltött memóriarendszert párosítottak. A fehér borítással épített masina felhozatalában megtalálható az exkluzív Asus alkalmazásokkal kiegészített stylus, de persze a 3G és a DC-HSPA+ kapcsolat támogatásáról sem kell lemondanunk, amik közül az utóbbi akár 42 Mbps letöltési sebességet is képes biztosítani. Az Asus FonePad Note FHD6 megjelenési idejéről és áráról nem érkezett hír.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteSzép!
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 2 heteisteneeeem, annyira gyönyörű én odáig vagyok érte meg vissza 🙂 fehér és csinos és szép. KELL!!! Ára meg szerintem a 150k-t karistolni fogja
marco
12 éve, 7 hónapja és 2 heteSzerintem is. Bőven. Felülről…
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteEz egy nagggyon komoly teló!😮
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 2 heteNem rossz modell, de nekem nem kellene. A túlárazás sajnos itt is bombabiztos lesz 😖 de soksok zöldujj 🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 hete6 inch. Ez már azért eléggé vicces.🙂
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 hete😄 majd ha jön a 9-10 inch akkor veszek egyet.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteAkármennyire elcsépelt a 4″/4,5″ bőven elég nem kell pingpong ütő.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 2 heteAlap. 4 BŐVEN elég. Telefonokról beszélünk…
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 2 heteSoknak lehet sok a 6 inch de ha azt vesszük h ez már nem is egy telefon hanem inkább egy olyan pda amik régen voltak, amiket elsősorban nem telefonálásrá használták. A note 2 is 5,5 inches nagy de még éppen belefér, legalábbis nekem. Imádom h olyan nagy 🙂 jó fogni is meg minden. De ez szvsz 🙂
marco
12 éve, 7 hónapja és 2 hete„Imádom h olyan nagy 🙂 jó fogni”
NEM KOMMENTÁLOM! 😄😄😄😄😄😄😄
Csak szakadok! xdxdxd