Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pénteken már végre Európában is felkerülhet a boltok polcaira az idei év egyik legjobban várt multiplatform autós játéka, avagy a GRID 2, aminek köszönhetően befutottak az első játéktesztek, valamint velük együtt az első pontszámok is. Ezek alapján a Codemasters feltűnően jót alkotott a szimulátoros gyökereit maga mögött hagyó játékkal, amelynek eddigi legrosszabb pontszáma a hetven százalék lett, de a többség inkább nyolcasokat és kilenceseket osztogatott a végeredménynek.
A szórást, de egyben a GRID 2 kiválóságát is kitűnően érzékelteti, hogy míg a CVG magazin hetven százalékkal jutalmazta a játékot, addig a Videogamer egy kerek nyolcast adott neki, az Edge magazin pedig úgy gondolta, hogy a kilencven százalékos értékelés sem túlzó számára. Elégedettek vagytok a GRID 2 és a Codemasters teljesítményével?
CVG – 7
God is a Geek – 9
Videogamer – 8
Eurogamer – 7
Gamereactor Sweden – 7
NZgamer (PC) – 8.5
Spong – 8
Strategy Informer – 8.5
Digital Spy – 4/5
X360A.org – 90/100
Edge – 9
OPM – 8
Multiplayer.it – 8.4
EGM – 7
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 3 heteElég jó pontokat kapott, remélem Gc is teszteli majd
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 hete70-80 százalékos. Nem olyan rossz főleg ha azt nézzük hogy folytatás.
rdave
12 éve, 7 hónapja és 3 heteMultiplatform révén megérdemli a 7-8 körüli értékeket, de nem egy nagy szám. Viszont a grafika/gépigény dicséretre méltó ismét.
Ne firtassuk, hogy hogyan jutottam hozzá, csak kipróbáltam. 😄
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteAki szerette a GRID 1-et az ezzel ne játsszon, olyan unalmas, hogy majd elaludtam. Nagy GRID 1 fan vagyok, de ez a második rész valami borzalom 🙁
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteSzerintem az 5 éves grid szebb ,jobb, élvezetesebb mint ez!