Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi nap folyamán megérkezett a Sumatra PDF legfrissebb, immár 2.3-as jelzéssel ellátott kiadása, amit a fejlesztőcsapat már természetesen mindenki számára elérhetővé is tett. Aki esetleg nem ismerné, a Sumatra PDF egy a Microsoft Windows operációs rendszerekre kihegyezett ingyenes PDF olvasó alkalmazás, ami az említett formátum mellett még a MOBI, XPS, DjVu, CHM, CBZ és CBR formátumokat is gond nélkül kezeli, ráadásul a hagyományos, telepíthető változata mellett rendelkezésre áll még az aktuális kiadás portable variánsa is, ami installálás nélkül is bármikor munkára fogható, akár USB-s meghajtóról is.
A most beharangozott verzió már lényegesen jobban konfigurálható „advanced settings” menüvel érkezett, amit a csapat kiegészített még a „Go To Page” funkcióval is az e-book UI-n. Az új fejlesztések listáján többek között szerepel még az OpenXPS és Deflate64 (CBZ és CBR fájloknál) formátum támogatás, az új lapozási billentyűparancsok, illetve a CBZ és CBR formátumú mangákhoz és képregényekhez a „Manga Mode” olvasási funkció.
A csapat egyébként a komplett telepítőt is alapos optimalizálásnak vetette alá, így elődeinél az már hozzávetőlegesen 1 MB-tal kisebb mérettel született meg. A most bejelentett Sumatra PDF 2.3 telepíthető 32 bites, 64 bites és portable verziója már letölthető az előbbi linkeken keresztül.
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 4 heteDe jó, nem is ismertem eddig, de „sajna” nem használok win-t 🙂
raiden
12 éve, 7 hónapja és 4 heteYess,már szedem is lefelé az xp-mre nagyon bejött,pici,de nagyon penge ki prog.🙂
dorcika
12 éve, 7 hónapja és 4 heteAz a Manga Mode jó lehet! 🙂 Soksok zölduj!! 🙂