Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, hogy a Nintendo kihullásával az idei esztendőben az összes nagykutya egy és ugyanazon a napon szeretné lerendezni E3-as konferenciáját, így a Microsoft, a Ubisoft és az Electronic Arts után a Sony is bejelentette, hogy június 10-én tartják nagy eseményüket. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy nem kevesebb, mint négy konferencia lesz az említett hétfői napon, méghozzá a sorrendiséget tekintve a Microsoft fogja megnyitni a napot, aztán a Ubisoft és az EA következik, végül pedig a Sony zárja a sort.
Sajnos egyelőre még nem tudjuk pontosan, hogy a Sony mit tervez a kérdéses konferencián, de arra ettől függetlenül is mérget mernénk venni, hogy a PlayStation 4 játssza majd a központi szerepet az expón.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 3 heteNa ez érdekes nap lesz…😄
csirkee
12 éve, 8 hónapja és 3 heteAz komoly kis nap lesz. Akkor lesz jó sok hír 🙂 nem is tervezek akkor semmit júni 10-re 😄
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 3 heteSzerintem nagy hülyeség egy nap ennyi esemény.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 3 heteVégignézik az összes bejelentést és este valami nagy bummal elő tudnak állni. Jól gondolkodnak!🙂
rdave
12 éve, 8 hónapja és 3 heteNekem is ez jutott eszembe. 🙂 Majd kifigurázzák az előttük lévőket. 😄