Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb biztató jelek érkeztek a soron következő Call of Duty-játékkal kapcsolatban, így a GameStop internetes áruház által kiszivárogtatott előrendelői poszter alapján megtudtuk, hogy idén is az ősz végéhez közeledvén számíthatunk majd a játék premierjére. A vélhetően a Call of Duty: Ghosts címre hallgató alkotás ugyanis a kérdéses plakát szerint november 5-én kerülhet majd fel a boltok polcaira, a tengerentúlon legalábbis mindenképpen, de ne feledjük, hogy mindez egyelőre még csak egyszerű szóbeszédnek tekinthető.
Az Activision és az Infinity Ward ugyanis még nem erősítették meg hivatalosan az új Call of Duty-epizódot, de amennyiben igazak voltak a korábbi pletykák, legkésőbb a mai napon a nagy bejelentésen is túl leszünk.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 3 heteBiztos ez lesz a címe annyi minden utal rá. A novemberi megjelenés meg szintén eléggé beleillene az eddigi menetbe.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 3 heteEzekkel az összevissza írt dátumokkal nagyon hadilábon állok!😄