Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kickstarternek köszönhetően az utóbbi időben ismét megszaporodhattak a kisebb fejlesztőcsapatok műhelyében készülődő point and click kalandjátékok, így az Atomhawk Design és a Lantern Interactive kooperációjában is felkerült a rendszerre egy új projekt, méghozzá The Realm címmel. Az alkotás igencsak érdekes koncepciót takar, lévén egy olyan futurisztikus világot tár majd elénk, amelyben a természet ismét visszahódította magának a világot, és csak néhány ember maradt a bolygón, akik megtanulták tisztelni a környezetet, és visszatértek gyökereikhez, a mágiához és a misztikumokhoz.
A The Realm főszereplője egyébiránt egy Sarina nevű fiatal lány lesz, aki ebben az érdekes világban nem szeretne mást, csak megmenteni saját beteg édesanyját. A gyógymód felkutatása közben Sarina megismerkedik és összebarátkozik egy Toru nevű kőgólemmel – aki szintén irányítható lesz -, majd együtt indulnak el az elveszett városba, hogy megtalálják azt a növényt, amely meggyógyíthatja szeretett édesanyját.
Az alkotáshoz a fejlesztők 195 ezer fontot szeretnének összegyűjteni, és őszintén reméljük, hogy sikerrel járnak, mert a The Realm cím alatt nem csak egy csodaszép, hanem egy érdekes koncepcióval rendelkező point and click kalandot kapnának a rajongók.
csirkee
12 éve, 8 hónapja és 3 hetenagyon tetszik a leírás alapján a történet, tényleg jó lenne ha összejönne nekik az a pénz