Talán az eddigi legszínesebb PlayIT-en vagyunk túl a mai nappal, hiszen nem csak a kiállítói felhozatal volt nagyszerű, hanem a vásárlói akciók is kifejezetten változatos palettáról kínálták a játékokat és műsorokban sem szűkölködött a színpad. Minden vásárló megtalálhatta a számítását, hiszen nem csak PC-re, hanem Xbox360-ra és PS3-ra is nagyszerű játékokat lehetett kapni sokszor az eredeti ár feléért.
Emellett a már megszokott kiállított kioszkok mellett olyan standokkal szerepeltek a kiadók, amelyek nem egyszer eltértek a megszokott látványtól. A pálmát a PlayON standja vitte, amelyet a Dead Island: Riptide uralt teljes egészében. Egy pálmafás strandon érezhette magát, aki lecsüccsent valamelyik napozóágyra. Persze itt bikinis csajok helyett véres zombik jöttek szembe, de kit is zavar ez, ha két héttel a megjelenés előtt kipróbálhatja a játékot? Mert bizony aki akarta, nyüstölhette a játékot fél órán keresztül.
Szintén megjelenés előtt volt kipróbálható az Injustice: Gods Among Us, sőt, a játékkal kapcsolatos bajnokság is a PlayIT-en zajlott, ahol a DC Comics hősökkel kellett egymást ronggyá püfölni. Emellett volt még FIFA 13, Forza Horizon, League of Legends 3v3 és CoD: Black Ops 2 verseny is, valamint a táncoskedvűek is összemérhették tudásukat a Just Dance 4 bajnokságon.
A színpadon egymást váltották a programok, gyakorlatilag sosem voltak üresek a deszkák. A LucasArts 31 évét összefoglaló előadás mellett jól megfért a Zombi szépségverseny, de a Kickstarter projekteket bemutató előadás is sokakat csalt a színpad elé. Az érdekes műsorok mellett pörögtek a játékbemutatók is folyamatosan, de a rendezvény szerves részét képező Darth Vader és birodalmi gárdája, a Mortal Kombat bunyó és a cosplay felvonulás sem maradt el.
A PlayStation standja a 3D-re helyezte a hangsúlyt, hiszen a PSVita és a PS3 kioszkok mellett szimulátorokkal ki lehetett próbálni, mire képes bekapcsolt 3D-vel a Gran Turismo még így pár év távlatából is.
Természetesen a legnagyobb sor a játékvásárlási akciónál volt, ahol nem egy panaszkodó sorbanállót megkérdezve azt a döbbenetes infót hallottuk, hogy 3-4 órás sorbanállással lehetett hozzájutni az áhított olcsó árasított gamer betevőhöz. Egyébként nem csak játékot lehetett olcsón szerezni, hiszen a print magazinok nagyszerű vásárlói akciókkal képviseltették magukat, volt olyan stand, ahol három magazint lehetett egy ezresért hazacipelni.
Érezhetően nagyobb, erőteljesebb lett a rendezvény, mint eddig bármikor. Ennek megvolt a hátránya is, a szűnni nem akaró embertömeg sok esetben túl sokat kellett hogy várakozzon, ami időnként nem volt a legjobb hatással a morálra. Ettől függetlenül mindenhez oda lehetett férni, voltak valóban érdekes előadások és ki lehetett próbálni megjelenés előtt álló játékokat is.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteEmbertelen volt a sor. Én visszafordultam.🙁
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteAz durva tömeg!😮
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteNa ne ! Ez komoly ? hogy a legszínesebb play it ?
Legrosszabb talán…2,5 órás sorban állás, a játékokhoz nem lehetett oda férni mert egy két kocka be foglalta akár több órára is,sokan panaszkodtak hogy játékot se tudtak venni 3 óra sorba állás után
Még hogy jó programok voltak a színpadon… hát nem! Alig volt valami amire érdemes lett volna oda figyelni, na jó inkább ennyi, mert még tudnék mit írni
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 1 heteNem volt rossz, de iszonyatosan sokan voltak és nagyon meleg volt, ezáltal működtek a hónalj mirigyek és büdös is volt…
De azért sok sok érdekes dolog volt 🙂
jah és üzi a staffnak: ne mindig csak csajokat mutassatok, vannak női olvasók is 😛
marco
12 éve, 9 hónapja és 1 heteÍrj nyugodtan!🙂 Kíváncsiak vagyunk a véleményedre.
Szerintem az eddigiek közül magasan kiemelkedett ez a rendezvény szakmai szempontból. VÉGRE voltak olyan játékok, amik nem fél évesek hanem még meg sem jelentek. Voltak olyan standok, amik érdekesek voltak, nem csak egy asztal meg három szék.
A színpadon pedig olyan beszámolók is voltak, amiknek volt értelme és tartalma, példának okáért a Lucasarts-os előadás Mocsytól.
Elhiszem hogy vendégként végigállni borzalom volt, reméljük hogy tanulnak belőle a szervezők, ahogy láthatóan az eddigi rendezvényekből is tanultak.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem nagyon jó volt. Én csak délután mentem ki, pont azért mert tudtam hogy sokan vannak végig ki volt írva fb-n. Viszont majdnem minden játék elfogyott mire sorra kerültem.🙁
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteRohadt fülledt volt a levegő alig lehetett kibírni
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 hetehat pedig szerintem is ez volt eddig a legerdekesebb aki venni akart valamit az megszivta de a musor nagyon jo volt
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 hetehat ha lennenek ferfiak is jol beoltozve biztos a lanyok is kapnanak kepeket
marduk
12 éve, 9 hónapja és 1 heteA képeken látható a Most Wanted, csak sajnos nem a régi 😄
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteIszonyat elviselhetetlen volt a tömeg kicsi a hely
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteJók a csajok!🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteEz nekem megint kimaradt..🙁
neurotic
12 éve, 9 hónapja és 1 heteMajdnem mentem én is, pedig az előzőek sem nagyon jöttek be, de egy Guild Wars 2-t lehet bevásároltam volna, kb ezért mentem volna. De akkor ezek szerint jó, hogy nem mentem, ha elkapkodták a játékokat.
Ahogy itt előttem is írták ilyen volt mindig. Sorban állás sorban állás hátán ráadásul semmi értelmes nincs kint, max a játék akciók.
A bemutatott játékok meg sosem újak. Mindig olyan játékokat mutogatnak amik már kijöttek. Ha jól látom ez most is így volt.
Gondlom azért vannak sokan, mert nem nagyon van más rendezvény, pedig a BNV területére szervezhetnének valami hatalmas kiállítássorozatot, normális cuccokkal. Ott hely is van bőven és talán a színvonalat is magasabban lehetne tartani. Mondjuk már az is csoda, hogy ennyit bele feccölnek kis hazánkban egy videojáték rendezvénybe. Nálunk valahogy nem nagyon szokás játékokat megvenni 😛
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteKivártam a sort majd beszartam nagyon durva volt. Mammut mellett állltunk.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteNem semmit fejlődött az elsőhöz képest. A közteseken voltam.
marco
12 éve, 9 hónapja és 1 heteAhogy írtam is, volt azért megjelenés előtti játék…🙂
Most először…😄
bennyray
12 éve, 9 hónapja és 1 heteEgyszer el kell mennem egy ilyenre, remélem még járókeretes korom előtt eljutok, nehogy már én tartsam fel a tömeget! 🙂
neurotic
12 éve, 9 hónapja és 1 heteA Dead Island: Riptide? Ha nem tévedek a műsorkínálatból az az egyetlen ami még nem jött ki, de már annak sem kell sok. Mondjuk nem is igazi teljes értékű folytatás inkább egy kiegészítő, de üsse kutya … végre újdonság is volt kint 😄 A többi játékot viszont …
Mondjuk régebbi playit-n is tök vicces volt ahogy a nagy színpadon mutogatták azok a játékokat amiket a jelenlevők többsége már ki is játszott 😄
raiden
12 éve, 9 hónapja és 1 heteA „hostess round 5” alváza elég vérszegény,amúgy nem rossz a felhozatal.
Kár hogy a tömeget nehezen viselem,a MK-os cumót kipróbáltam volna szívesen én is,persze Raiden jelmezben.. 😄😄
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteAz injusticeban nem marvel hanem dc karakterek vannak 😄
raiden
12 éve, 9 hónapja és 1 heteMajd ha írok blogot,teszek ki magamról egy (rendes igazi) képet hogy kárpótoljalak kicsit..😉😄
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 1 heteKöszi szépen Raiden 🙂 tudtam h benned nem fogok csalódni 😛
marco
12 éve, 9 hónapja és 1 hete#19: Injustice is kint volt.🙂 Mint írtam, öröm hogy egyáltalán van valami.🙂
Olvasd el a régebbi beszámolóimat is, sokkal negatívabb hangvételűek voltak. Ennek az az oka, hogy szemlátomást fejlődött a dolog.
#20: Régebben jobb volt a felhozatal…
#21: Bakker, tényleg!🙂 Elb*sztam.😄 Köszi, javítva!🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteKár hogy nem jutottam ki…😖
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteEz jóóóó szöveg!🙂
raiden
12 éve, 9 hónapja és 1 hetePersze hogy jó(ki-mire gondol),nem aktfotóra gondoltam,és nem is a legjobb formámra,van pár kép rólam.Nem szeretem magam mutogatni,de szeretek arcot-hangulatot adni a mondanivalómhoz,így kerek a történet.Nem vagyok sem szép,sem gazdag,csak én vagyok,és kész.Semmi extra…😄
😄
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteAmikor délelőtt odaértem kint állt a sor vagy 500 métert. Nem mentem be😄
raiden
12 éve, 9 hónapja és 1 heteEgy úriember ott segít ahol tud.😛😄😄
Éppen azon agyaltam,hogy egy mezei sima blogot írok,és megdobom egy kicsit..
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteKár hogy ki kellett hagynom megint. De ekkora sort én nem állok végig…
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 1 heteNagy nagy szeretettel várom a blogot és a fűszerezést is 😛
Még vannak a földön úriemberek 🙂 marco is az tud lenni
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyon tetszett az egesz rendezvény én játékért nem álltam sorba. Többi jó volt.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteLegközelebb nagyobb helyen kéne csinálni…
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 heteSajnos, nekem is azt kell mondanom, hogy az egyik legrosszabb Play It volt amin eddig részt vettem, pedig nem egy rendezvényen voltam már. Eddig mindig úgy tértem haza, hogy volt értelme hajnalban kelnem, sorban állnom, pénzt költenem. Most, iszonyatosan nagyot csalódtam.
Az tény, hogy szépen be volt rendezve egy-két hely. pl. a Dead Island és a Gow-os rész, DE lehetetlenség lett volna kipróbálni. Sokan befoglalták a gépeket, esélytelen volt, hogy kipróbáljam valamelyiket is. Bár, igaz lehettem volna pofátlan és elküldhetem volna az embereket, hogy én is szeretnék játszani, de nem vagyok bunkó és nem ért annyit az egész. Az 576-os rész felháborító volt, még, jó, hogy én nem akartam játékot venni kivételesen. Bár iszonyatosan kiakadtam, hogy volt aki 4 órákat várt, majd azt mondták neki, hogy elfogyott a játék. Volt egy-két jó előadás, talán a legnagyobb pozitívumnak az olcsó pólókat tudnám felhozni, a bejáratnál, bár ott is hamar kifogytak mindenből. Szóval legközelebb 2x meggondolom, hogy felmegyek-e. Remélem próbálnak javítani a dolgokon, én bízok a szervezőkben, hisz az eddigi Play Itek nagyon jók voltak.
raiden
12 éve, 9 hónapja és 1 heteEz nem is volt kérdés.🙂
A blog még fogalmazódik,most képhez írok szöveget,ez nagyobb kihívás mint fordítva..🙂 Legalább is,nekem.Van hogy szinte írással egyidőben fűzödnek a gondolataim,tehát rögtönzök,a spontán dolgaim általában jobbak.Aki nem ismer engem valamennyire és megpróbál beskatulyázni,(ha elég figyelmes)meglepve fogja tapasztalni,hogy valamim mindig gátolja ezt a dolgot. 😄 Ez lehet jó,és rossz is egyben,nézőpont kérdése.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 hete3 óra, mire bejutottunk, 3 óra az 576-nál. Nekem ez is megérte. Az őszi jobban tetszett, de most is elégedetten tértem haza. Mellesleg a sorbanállás közben jókat beszélgettem a többi gamerrel.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 6 napjaÉn ugyanezt az időintervallumot teljesen máshogy éltem meg. Majd leszakadt a lábam és a rendezvényből a sorbanállás miatt SEMMIT nem láttam. Szerintem sorszámokat kéne osztani sokkal korrektebb lenne.