Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Valve korábban megígérte még a tavalyi esztendőre, hogy több videojátékot is be fognak jelenteni nekünk, de a 2012-es év is úgy telt el, ahogyan a korábbi néhány, méghozzá a Half-Life 3 hivatalos bemutatása nélkül. Egyes információk szerint azonban már csak néhány óra választ el minket attól, hogy a Valve valami nagy dolgot jelentsen be, a GDC 2013-as meetinget követően ugyanis David Goldfarb, avagy a DICE vezető dizájnere egy olyan Twitter üzenetet hagyott maga mögött, miszerint érdemes lesz a mai napon minden tekintetünket a Valve-ra irányítani, mert a csapat nagyon kellemes bejelentésre készülődik.
Markus Persson, avagy a Minecraft megalkotója rögtön reagált is a bejegyzésre, amelyben kérdőre vonta Goldfarbot, és megkérdezte tőle, hogy vajon a Half-Life 3 bejelentéséről van-e szó?
A DICE alkalmazottja meglepő módon nem utasította el határozottan a felvetést, de elmondta, hogy némaságot fogadott, így még Markusnak is meg kell várnia a hivatalos bejelentést. Kíváncsian várjuk mire készül a Valve!
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteNem hiszem. Már nem hiszek benne… 🙁
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteDe jó lenne..
shade
12 éve, 9 hónapja és 3 heteEz álom marad, megint valami hülyeséggel állnak majd elő…
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteNem sok esélyt látok rá pedig nagyon jó lenne….
marduk
12 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem is hasonló előérzetem van ezzel kapcsolatban. Habár… én úgy gondolom, hogy az Orange Box 2-ből, amit szándékoznak tervezni abból már csak a Half-Life 3 hiányzik. Szóval szerintem nem fogják már halogatni a dolgot, és neki látnak a HL3-nak
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteA próféta szóljon belőled! 🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteEzeknek a légből kapott híreknek nem hiszek ezt már évek óta minden évben bejátsszák és semmi nem történt!
Ha már játszok vele steam-en elhiszem!
arinisar
12 éve, 9 hónapja és 3 heteÁháhá. Biggest joke on The Internets. Kb olyan kaliberű dologra számítok, hogy a DOTA2 kilép a bétából…
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteKi nem szarja le a Minecraft alkotóját, hogy a frászba jön elő ez a fazon minden szoftver érdekesség kapcsán, mintha valami játék isten lenne mert csinált egy időelszívó gyermeteg hülyeséget.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 3 heteRemélem hogy jön a Half-Life3 mert ez a Favorite Gamem..😄 már töbször végigvittem az HL2 EP1 EP2-őt és imádom egyszerűen ebből táplálkozik egy igazi kocka😄….
sasikaa
12 éve, 5 hónapja és 4 hetenagyon szuper lenne. Csak ne egy DUKE NUKEM legyen!! KÉRLEK, NEEEEE!!!!!!!!!!
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaSTEAM CONTROLLER 😮 WTF OH CRAp :,(
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 4 heteElvileg PlayIT-en Ott Lesz a Half Life 3 És A Portal 3 Én Tutira Megyek 🙂
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 heteember ez a Valve .. lassan dolgoznak de eddig minden egyes kiadott játékuk remekmű lett