Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard nemrégiben bejelentette, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén már nem maradunk BlizzCon expó nélkül, november 8-tól egészen november 9-ig ugyanis újfent megrendezik majd legendás saját bejáratú eseményüket. Az időpont ismert, a helyszín pedig idén is a kaliforniai Anaheimben megtalálható Anaheim Convention Centre lesz, a program pedig a szokásosnak ígérkezik, így bejelentések és rengeteg bemutató is várható a Blizzard részéről. Hogy mégis mik?
Hivatalos és konkrét információink ezzel kapcsolatban még nincsenek, de egy új World of Warcraft kiegészítő mellett nagy valószínűséggel a StarCraft II következő epizódját, valamint a Diablo III korábban félszavakkal már megerősített expanzióját is bejelenthetik, ugyanakkor a Project Titan leleplezésének is itt lenne már az ideje. Szerintetek mi jöhet még szóba az idei BlizzCon expón?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 hete„november 8-tól egészen november 9-ig”
HATALMAS!!!😄😄😄😄
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 heteEzt minek csinálják még? Van egy csomó rendezvény mennének inkább oda.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 hetea „project Titan” eddigi fejlesztéseit kidobták a kukába kb 1 hónapja 😄 neten ezt lehetett olvasni a Blizzard-tól, mondjuk az már más kérdés hogy csak hazudtak hogy ne reménykedjünk és a végén mégis bedodbják