Booker DeWitt exkatona szeret inni, csajozni, bulizni. Ez önmagában nem is lenne nagy probléma, az már azonban igen, hogy erre nincs meg a kellő fedezete. Ezért tartozást tartozásra halmoz. És mint minden adósság, ez is behajtásra kerül egyszer.
DeWittnek hitelezői egy elsőre nem is olyan rossz ajánlattal állnak elő: minden tartozását elengedik, és az égadta egy világon semmi mást nem kell ezért tennie, mint hogy elhozni egy fogva tartott lányt, Elizabethet. Azonban a lány Columbiában van, a felhők között. Igen, az égben. Ott pedig egy magas toronyban. A tornyot pedig katonák őrzik. Ja és a várost is. Ja igen, majd elfelejtettem, DeWitt Columbiában finoman szólva is persona non grata – avagy nem kívánatos személy. És ennek a katonák hangot is adnak – fegyverekkel megtámogatva.
A helyzet így nyomban nehezebbnek tűnik, azonban DeWittnek nincs más esélye, ha nem akarja zsákkal a fején viszonylag kevés testében maradt vérrel bevégezni a pályafutását a halandók között, ezért rábólint a feladatra. A játék bevezető pillanatai az első részt idézik, egy csónakban ülve egy világítótorony felé lebegünk a tengeren. Miután partra szállunk, alkalmi hajósaink azonnal el is eveznek és mi a toronyba egy kód segítségével bejutva megkezdjük utazásunkat Columbia felé – a torony ugyanis egy lift, vagy rakéta ha úgy jobban tetszik.
Megérkezvén teljesen más látványvilág fogad mint az előző rész komorsága. Hatalmas nyitott terek mindenhol, gyönyörű színes, nyüzsgő város ami elénk tárul. Mivel a város a felhők között lebeg, ezért mindenhol ott vannak a hatalmas pamacsok, a különböző városrészek ezek között lebegnek. Rengeteg ember császkál, teszi a dolgát, és a forgatag amibe csöppenünk, épp valami felvonulás, vagy hasonló esemény. Egész barátságosnak tűnik a dolog, de az érzés nem tart soká, mert hamar rá kell döbbennünk, minden katona a mi bőrünkre vadászik.

Az első pár perc viszonylagos nyugodtsága hamarosan rémálommá változik, mert elkezdődik DeWitt üldözése. Megszámlálhatatlan katona, rendőr özönlik ránk folyamatosan, őrtornyok szórják a nyakunkba a kifogyhatatlan skulót. Az első verekedés során meg is szerezzük alapvető eszközünket, a Skyhook-ot, amivel nem csak péppé lehet verni ellenfeleink fejét, hanem a Skyline nevű utazási eszközt is ezzel tudjuk igénybe venni. A dolog annyiban különbözik a BKV-tól, hogy itt nem a buszra kell felugrálnunk, hanem a különböző kapcsolódási pontokon, kampókon pontról pontra ugrálva tudunk eszközünk segítségével haladni.
Természetesen ezen kívül rengeteg fegyverre teszünk majd még szert a játék folyamán, lesz shotgun, machinegun, pisztoly, minden, mi szem szájnak és maroknak ingere. A fegyvereken kívül a Vigor-ok, a képességek lesznek még segítségünkre utunk folyamán, amiknek nagyon nagy hasznát is fogjuk venni. Az egyik legszimpatikusabb képesség a Possession, amivel többek között a gépfegyverrel szerelt őrtornyokat tudjuk rávenni, hogy álljanak át egy időre az oldalunkra és kezdjék el ritkítani inkább a Columbiai katonaságot. De van itt még a Devil’s Kiss, aminek segítségével porhanyóssá tehetjük a húst a Booker DeWitt exkatonát nem annyira kedvelők testén, ezzel hamarabb juttatva őket a másvilágra. A Murder of Crows is szimpatikus Vigor, hiszen egy laza mozdulattal tessékelhetjük rá a varjakat az ellenfelekre, akiknek innentől nincs menekvés, a Hitchcock féle Madarak egy lazább esti mese ahhoz képest, amit a megvadult fekete csőrösök rendeznek.

Természetesen képességeink nem végtelenek, folyamatosan fel kell őket tölteni Salt-al, ami összeszedhető itt-ott, vagy meg is vásárolható, ha épp elég pénzt szedtünk össze. Életerőnket szintén tuningolhatjuk hotdoggal, italokkal. Szükség is lesz rá, mert az ellenfelek nem kímélnek. Igaz, lehet az volt a gond, hogy jó cimborám, Balsai „Gamekapocs” Daks elég ügyetlenül bánt a kontrollerrel, lehet hogy Erica bájai részegítették meg az elméjét. És hogy jön ide Daks? Ketten osztoztunk az egyik debug X360-on.
Játékélmény szempontjából a Bioshock Infinite nagyon pörgős, megfelelően erős ellenfelekkel és mozgalmas játékmenettel. A pár óra alatt, amit a játékkal töltöttem, nem unatkoztam, végig lekötött, pedig igen ritka manapság, hogy valamire ezt tudjam mondani.

A történet egyébként nagyon jól ki lett alakítva. Elizabeth, akit meg kell mentenünk, egy vallási ikon, aki a polgárháború szélén álló Columbia-t tökéletesen megosztja (mint megannyi vallási ikon a világban). A városalapítók, a Founders és a munkások frakciója, a Vox Populi nem mindenben egyezik. Az egyik fél óvja és tiszteli, míg a másik éppen ellenkezőleg, el akarja tenni láb alól a fiatal hölgyet. Természetesen miután kimenekítjük a fogságból (mielőtt valaki spoilert kiáltana, ez a játék lényege) a lányt, még több ránk rontó ellenféllel és még több csatával kell szembenéznünk. Elizabeth-et folyamatosan védelmezi az ő Songbird-je, egy monumentális madár, de ránk sajnos fittyet hány.
Ahol hit van, ott istenek is vannak, így nem csoda, hogy hatalmas George Washingtont – és a többi Amerikai államalapítót formázó – szobrok mellett haladunk el, hiszen ezeket az embereket óriási imádat övezi az elszigetelten élő Columbiában. A vallási vezető Comstock atya terelgeti a nyájat a felhők közötti birodalomban, és ami nekünk ebben a rossz hír, hogy Booker DeWitt a próféta magán-tiltólistáján szerepel, méghozzá előkelő helyen. A DeWitt kezére tetovált AD betűk elleni plakátkampányokkal teli vannak az utcák, biztosítva hogy ha valaki a kezünkre néz, azonnal elkezdjen kaszabolni minket. Az ok egyébként egy jóslat, miszerint az az ember hozza el a nyugtalanságot a birodalomba, aki ezeket a betűket viseli magán.

A sztori tehát nagyon rendben van, teli olyan szálakkal, amiket csak jóféle hálivudimuvikban láthat az ember fia és esetünkben a játékos.

A megjelenítés itt-ott hagyott némi kívánnivalót maga után, de ezt tudjuk be annak, hogy a build, amivel szerencsém volt játszani, a novemberi állapotokat tükrözte, tehát cirka negyed éves. Néhány helyen elnagyolt grafikai elemekkel találkoztam, de ha a szívemre teszem a kezem, azt kell mondanom, csak próbálok kötözködni. A látvány ugyanis lélegzetelállító, a képi világ ami elénk tárul, egyszerűen lenyűgöző. A monumentális terek látszatát keltő látvány, a színek kavalkádja tökéletes összhangban van a hangulattal, hiszen a hentelés kifejezetten jól néz ki ebben az alapvetően vidám közegben.
Ugyanis hentelés van rendesen, fröcsög a vér kellő mennyiségben, közelharcban loccsan a fej ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva és a nyaktörések mellé szépen lehet adagolni az ólmot is. Igazi Bioshock hangulatot kapunk, megszorozva még kettővel, hiszen az új környezet, a bejárható terület nagysága, a nyitott tér nagyon jót tett az új epizódnak. A steampunk fílinget árasztó utcák, épületek mellett vérvörösre festeni a követ – ez kell nekem.

A Bioshock Infinite március 26-án érkezik a szentháromságra, PC-re, XBOX360-ra és PlayStation 3-ra, megéri várni rá!