Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Steve Papoutsis a Visceral Games hivatalos honlapján egy igencsak tartalmas bejegyzést hagyott maga mögött a Dead Space 3-mal kapcsolatban, amiről kiderült, hogy a későbbiekben több DLC csomag is várható a játékhoz, amelyekkel egyelőre még szigorúan titkos kiegészítő történetekkel fogják ellátni Isaac Clarke kalandjait. A kérdéses bővítmények már a premiert követő hetekben elérhetővé válnak és szinte biztosak lehetünk benne, hogy kivétel nélkül fizetős tartalmak lesznek.
Steve mindemellett elmondta, hogy a játék keretein belül többféle feloldható játékmódot találhatunk majd. Ezek között helyet kap a New Game, ami nyilván nem szorul magyarázatra, minden fejlesztés és a teljes arzenál elérhetővé válik általa.
Mellette választható lesz azonban a Classic Mode – elsősorban az első Dead Space rajongóinak szánva, craftolás nélkül, kizárólag az egyjátékos élményre fókuszálva -, a Pure Survival Mode – az ellenfelek csak erőforrásokat dobnak, de se lőszert, se életerőcsomagot -, valamint a Hardcore Mode, ami az igazi mazochisták kiváltsága lesz, tehát egy lövés, egy halál, ami természetesen elsődlegesen a főhősre lesz igaz. Sovány vigasz ez a PC-s változat egyszerű konzolporttá minősítését követően.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 heteLegen új játék meg folytatás a többi lényegtelen🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 heteJöhetne már!
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 hetedlc-bol sose eleg!🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 heteEz jó hír!