Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix után a mai napon a UbiSoft is előállt egy frissen bejegyzett domain névvel, amely a Face Your Insanity nevet vagy címet takarja. Míg azonban a Square Enix esetében egyértelműnek vehettük, hogy a Just Cause-sorozat negyedik epizódját rejti a domain név, addig a faceyourinsanity.com esetében ez már korántsem ennyire egyértelmű, hiszen semmiféle kötődést nem vélünk felfedezni más videojátékokkal kapcsolatban, így vagy nem is játékról, vagy valami vadonatúj címről beszélhetünk esetében.
Nem kizárt ugyanakkor külföldi kollégáink teóriája sem, akik meglepő módon a Far Cry 3-hoz kötötték a domain nevet. Állításuk szerint ugyanis a faceyourinsanity.com még véletlenül sem egy játék címét tartalmazza, hanem éppen ellenkezőleg, a Far Cry 3 egy marketing kampányához kapcsolódik, amiért külön domain nevet regisztráltak a franciák.
Hogy valóban így van-e, netán az első lehetőség az igaz, egyelőre sajnos még kérdéses, de szeptemberig biztosan kiderül, akkor várható ugyanis a játék premierje PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 napjaZsír!🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 napjaFC3-at nagyon várom, de remélem, ez is valami game lesz!🙂
braddock
13 éve, 8 hónapja és 2 napjaAbban én is reménykedem!
marco
13 éve, 8 hónapja és 2 napjaElőbb fejezzék be a Far Cry-t azért…🙂
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 2 napjatiszta far cry ahogy a képen kinéz…
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 napjaMert ez az is. Szerintem csak azért van betéve, hogy legyen kép.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napja„külföldi kollégáink”
Hát ezen behaltam. 😄 Azt sem tudják, hogy léteztek!!!
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaMegjött trollunk!😄 Welcome trollface!😄
marco
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaTe már csak tudod.xd Bizonyára teljesen átlátod a szakmát és a kapcsolatokat.😄
TE, TE selejt.
maniac
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaSzegényem úgy látszik nem tudja értelmezni a „kolléga” szó fogalmát.🙂🙂🙂
marco
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaDurva lehet az IQ.😄 Valószínűleg azért.
Annyira silány embernek tartom az ilyen kisebbségi komplexusban szenvedő selejteket, hogy nem is volt energiám elmagyarázni neki, mit jelent a szó.
Egyszer kelek hajnalban és ekkora idiótákkal kell összefutnom. Minden reggel ilyen?😄
maniac
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaIgen, ne kelj többet ennyire korán.😄😄😄 Amúgy az a legjobb, hogy ő azt hiszi, ezzel lejárat minket, de szegényem csak saját magát járatja le vele és még élvezi is.😄
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaHát igen, eléggé szánalmas vagy.
De én azért elmondom neked, hogy a kolléga szó nem feltétlenül közvetlen munkatársat jelent, hanem az azonos szakmában dolgozók egységét is.
Mondjuk durva hogy valaki ennyire buta legyen és még büszkén vállalja is…
Nem mellesleg, amikor kint voltam a franciáknál az ISSN központban, nem emlékszem hogy a Game Channelen kívül más online magazint is nyilvántartottak volna MAgyarországról…
De úgysem tudod, miről is beszélek, úgyhogy mindegy…😛
maniac
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaKösz, hogy helyettem is elmagyaráztad, mit jelent a „kolléga” szó.🙂 Ugyan az újságírók között nincs olyan összetartás, mint mondjuk a kamionosok vagy a vasutasok között, de azért nem is annyira rossz a helyzet.🙂 Ezt a hazai gamer rendezvények is sorra igazolják szerintem.