Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Michael Pachter, avagy a Wedbush Securities elemzője néhány órával ezelőtt napvilágra hozta legújabb értekezését, amely jelenleg a Sony felé irányult, méghozzá a japánok E3-as szereplésére. Michael szerint ugyanis a Sony az idei évben megtartandó E3-as konferenciáján lényegesen komolyabb hangsúlyt fektet majd magukra a videojátékokra, mint a hardverekre, annak ellenére is, hogy az utóbbi években éppen ennek ellenkezője volt a jellemző, köszönhetően tavaly a Vitának, tavaly előtt pedig a Move-nak.
Pachter ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy a konferencia alatt szóba kerül majd egy PlayStation 3-as árcsökkentés is, hiszen bár a főszerep ezúttal a szoftvereké, a videojátékoké lesz, azért természetesen a japánok konzoljai sem maradhatnak ki a szórásból.
Michael szerint főleg azért nem, mert bár a Sony korábban tagadta a tényt, azért már igencsak itt lenne az ideje egy alapos PlayStation 3 árcsökkentésnek, hogy a masinák egyre jobb fogyást tudjanak felmutatni a ciklus végéig.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteRemélem is hogy dobnak még be egy nagy adag gammát év végéig!🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteVitára hozhatnának ki sokkal több jó játékot.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteAzért futtassák ki még a ps3-at is.🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteSztem fölös ps3 nak árcsökentés
braddock
13 éve, 8 hónapja és 1 heteNem is hiszem hogy lesz ennél olcsóbb!