Őszintén szólva nem sok kellemes meglepetésben volt részem az eddigi félkész verziókkal kapcsolatban, a Future Soldier multiplayer bétája azonban minden további nélkül visszazökkentette időközben kissé megbicsaklott bizalmamat. Ez annak köszönhető, hogy az ember nem minden sarkon botlik bele egy ilyen rendhagyó, egyszersmind megnyerő gameplay-jel megáldott shooterbe. A játék a lehető legjobb és legnemesebb matériákból merítkezik, legyen szó fedezékrendszerről vagy a testreszabhatóságról… de miként a vonatrablást, úgy egy cikket is az elején illik kezdeni.
Mindenekelőtt szentelnék néhány szót a multi felépítésének, egész a főmenütől kezdve, ahol tesztünk megírásának pillanatáig különös jelenségeknek lehettünk tanúi. Sok esetben például csak úgy random fel-felvillannak egyes menüpontok, és hiába dobjuk el a kontrollert, mint az izzó vasat, a dolog zavartalanul folytatódik. Ami azonban messze a legjobb, hogy a rendszer időnként nem is hajlandó tudomást venni a kiadott utasításokról. A kapitány persze ilyenkor sem kap a szívéhez, hiszen tudvalevő, hogy egy bétáról van szó, arról nem is beszélve, hogy ez a jelenség néhány másodpercnél nem is tart tovább. Nosza, csatlakozzunk valami játékhoz!

A bétában jelenleg két játékmód között választhatunk, ezek a percről-percre változó objektíváktól hemzsegő Conflict, valamint a Saboteur, amelyben célunk az, hogy élesítsünk egy bombát – lehetőség szerint az ellenséges tábor rovására. A CoD martalócoknak én elsősorban ez utóbbit ajánlanám figyelmébe, minthogy kétségkívül ezen játékmód során döbbennek rá leghamarabb, hogy magányos farkast és egyszemélyes hentelőbrigádot játszani nem éppen kifizetődő, mi több, az efféle hozzáállás temérdek villámló tekintetet és még több idegen nyelvű szentségelést vonhat maga után. Ez a játék nemes egyszerűséggel nem erről szól.
Mindkét módban lehetőségünk van a jól megszokott Engineer, Scout és Rifleman között választani saját szánk íze szerint. Aki például jól forgatja a pisztolyt/géppisztolyt és kedveli a bőrpórusokon át adagolt ólmot, annak ez utóbbit javaslom – hisz tudjátok: egy férfiember szívéhez a kevláron keresztül vezet az út -; amennyiben pedig fegyverzsonglőr tehetségünk valóban párját ritkítja, úgy a Scout kiszerelést tudom ajánlani, nagy krumplival és láthatatlanná tévő álcaberendezéssel. Az Engineer class értelemszerűen a pacifistább beállítottságú játékosoknak dukál, akik előbb szerelnek, aztán lőnek. Ez az osztály pillanatok alatt előnyt kovácsolhat a csapat hátrányából, tekintve, hogy az Engineer a team McGyverje, aki nem csak lőszerrel, de adott esetben Supermanes röntgenlátással is elláthat bennünket. Az egészben a legcsodálatosabb, hogy bármely osztályt is képviseljük, ugyanannyi esélyünk van figyelemreméltó XP-ponttömegre szert tenni, még akkor is, ha történetesen egy fél agyaggalambot nem sok, annyit sem lőttünk le.
Az egyes classek természetesen nem konstans felszereléssel vannak ellátva: a Character menüpont alatt némi túlzással már-már SIMS 3-as dimenziók szerint szabhatjuk testre karakterünket – ide értve annak ruhatárát és felszerelését. Mondanom sem kell, hogy a legvagányabb összeállítások level over 9000!!! felett várnak minket, úgyhogy térjünk is át a játék egyik vitathatatlanul legkiemelkedőbb vonására, éspedig a fegyverkovácsolásra. Hamarosan elismerő cuppantással konstatáljuk, hogy a fegyvermachináló dolgozóasztalra nem véletlenül aggatták ezt a nevet, ugyanis itt szinte csavarokként módosíthatjuk fegyvereinket – géppisztolyt, pisztolyt stb. egyaránt – az ütközetek során begyűjtött kreditek felhasználásával. Az elsütőbillentyűtől kezdve a táron át, a válltámaszon keresztül egész a fegyvercsőig bármit módosíthatunk, így akár a legkezdetlegesebb csúzliból is Godzilla-elhárítót eszkábálhatunk, amit egy gomb megnyomásával nyomban próbára is tehetünk a lőtéren. A megmérettetések között azonban hozzávetőlegesen csupán 1 percnyi időnk van erre, úgyhogy kénytelenek leszünk kapkodni.
Ha világra hozott fegyverünkre mennyei fénysugár vetül, az égben pedig angyali énekszó csendül, nos akkor tudjuk, hogy létrehoztunk álmaink tömegoszlató alkalmatosságát, így már nincs is más dolgunk, mint isteni erejét a harctéren kamatoztatni. Akármelyik játékmódot is választottuk, a csatamezőn mindig ugyanazok az alapvető szabályok érvényesülnek:

1. Haladj fedezékről-fedezékre!
2. Ne időzz sokáig egy helyen!
3. Te leszel a párom!
4. Mindig, MINDIG maradjatok együtt!

Az első pontot elősegíti a játék tetszetős és mindenekelőtt meglehetősen készséges fedezékrendszere, mert bizony elég kikukkantanunk éppen aktuális búvóhelyünk mögül és máris kiválaszthatjuk a következő fedezéket, ahová az „A” gomb nyomva tartásával katonánk böcsülettel el is sprintel, majd odaérve automatikusan alkalmazkodik az esetlegesen megváltozott körülményekhez – azaz, ha a fedezék példának okáért kisebb, leguggol. Nekünk már csak arra kell ügyelnünk, hogy lehetőleg ne maratonokat fussunk két fedezék között és előbb mérjük fel a terepet. A játék ráadásul külön pontozza, ha valakit a fedezék oltalmából teszünk el láb alól.
Bizony a kempelés sem kifejezetten gyümölcsöző vállalkozás a Future Soldier esetében, minthogy az ellenség mozgás- és hangszenzoros gránátjai és röppencsei pillanatok alatt visszájára fordíthatják az összecsapások kimenetelét, minthogy általuk az ellen egykettőre kiszúrhat minket, bármilyen takaros kis vadászlest is találtunk magunknak. Arról nem is szólva, hogy időnként az ellenséges táborban is akadnak önjelölt beszivárgók, akik igyekeznek hátba támadni minket – tehát legyünk mindig résen és amennyire ez lehetséges, kerüljük a szemtől-szembeni konfrontálódást.

Az utolsó pont, úgy vélem, magáért beszél. A Future Soldier egésze, ezzel együtt pedig a multipalyer is a csapatmunkára helyezi a hangsúlyt, és a Rambo filmeken felcseperedett katonák is kénytelenek lesznek belátni, hogy itt nem ők viszik majd győzelemre az egyes csatákat, hanem a csapat. Nem a magányos farkasok diadalmaskodnak, hanem azok, akik összetartanak, együtt mozognak és fedezik egymást.
Összességében pedig…
Béta ide vagy oda, az én szívemet már az eddig látottakból ítélve is megnyerte a Ghost Recon: Future Soldier, ámbár szót se róla, időnként kiütköznek rajta a próbaverziók esetében gyakori tünetek, így a kétbalkezesek örök mentségéül szolgáló lagg és bizony a lobby-ban is akadnak gondok, hogy az időnként indokolatlanul újrakezdődő körökről már ne is említsük. Mindazonáltal semmi olyan kivetnivalót sem találtam benne, amit ne lehetne a „BÉTA” kifejezésre kenni, így a csöppet kiforratlan fedezékrendszert sem pedzegetem, mert a végleges verzióig még sok víz csurog le a Dunán és bizonyára csaknem ugyanennyi finomítást hajt majd végre rajta hőn szeretett Ubisoftunk.

Azt azonban sajnálom, hogy még nem nyílt alkalmam kipróbálni a single-player co-opot: egy percig sem palástolom, hogy mindenekelőtt a kampány kooperációs módja miatt várom a játékot, ami bétás tapasztalataim alapján ítélve hatványozott izgalmakkal kecsegtet.