Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei Syndicate reboot fogadtatása hagyott némi kívánnivalót maga után, mind a kritikusok portáján, mind pedig a kasszáknál, ez tény, csakhogy a Starbreeze magabiztosságán látszólag ez nem ejtett csorbát. Olyannyira nem, hogy a svéd fejlesztők a nyilvánosság színe előtt is felvállalták szándékukat, miszerint megvásárolnák a Payday: The Heist bankrabló szimulátor mögött álló stúdiót, amire kis szerencsével akár még sor is kerülhet.
A stúdió maga ugyanis hezitálás nélkül kimondta a boldogító igent, így a Syndicate alkotóinak már csupán az Overkill részvényeseinek atyai áldására van szükségük. Persze a Payday: The Heist sem bizonyult kimondottan gyümölcsöző alkotásnak, mégis kíváncsian várjuk, milyen tünemény látja meg a napvilágot a két szerény vállalat nászéjszakáját követően…
Annál is inkább, hiszen a Starbreeze értesüléseink szerint már feltűrte az ingujját, hogy egy free-to-play örömmel kápráztassanak el minket: vajon az Overkill ehhez a projekthez csatlakozik majd, vagy más terveik vannak velük?
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaJajj mármegint f2p.😖
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaElég gyenge a graf
braddock
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaErre nagyon kíváncsi vagyok!Alig várom hogy kiderüljön mire képesek még!
shade
13 éve, 9 hónapja és 3 napjaÉn jobban örülnék végre egy jó free mmorpg-re, ami nem wow hasommás.