Aligha akad olyan kalandjáték-rajongó, aki ne halott volna a Péndulo Studios-ról, illetve a spanyol csapat által elkészített játékokról. Bevallom őszintén, elsődlegesen az irányítása, a tárgyhasználati rendszere miatt sohasem szerettem a Runaway szériát, azonban a srácok legutóbbi dobása, a The Next BIG Thing teljesen magával ragadott. Jelen előzetes cikk alanya nem más, mint a gárda legújabb alkotása, a Yesterday, mely valamelyest szakít a stúdió korábbi munkáival, mégis lépten-nyomon idézi őket. Érdekesen hangzik a dolog? Megsúgom, az is.
Mielőtt mélyebben belemennék a játék elemzésébe, meg kell említenem, hogy a teszt alanyául a játék előzetes verziója szolgált, amely mindössze egy fejezet végigjátszását tette lehetővé. Ez azt jelenti, hogy mindössze negyedórán keresztül volt lehetőségem kipróbálni a Yesterday-t, s az ez idő alatt tapasztaltak alapján vontam le hosszú távú következtetéseket, amelyek egy része lehet, hogy nem érvényesül a teljes játék során, esetleg a készítő maguk is változtatnak még a koncepción.

Mint arra a bevezető kissé rávilágított, a játék hangulata nem éppen „Péndulo-s”, az alapfelállás érezhetően komorabb a megszokottnál. A kezdő képsorokon egy rituálé helyszínét láthatjuk, amelynek csendes bemutatását hangulatfokozásként néha megszakítja egy-egy eltorzult arc velőtrázó sikolya, majd, mielőtt túlságosan is sokáig gyönyörködhetnénk a látványban, hirtelen elsötétül a kép, s csupán az „Egy évvel korábban” felirat ragadhatja meg a figyelmünket.
A játékban Henry K. White-é a főszerep, aki amellett, hogy fogszabályzós, vastagkeretes szemüvege van, nádszál testalkatú és gazdag családból származik, még igazi stréber is. „Nerd” barátunk azonban nem az a fajta, aki mozdulatlanul tudna ülni az ülőgubóin, éppen ezért a Children of Don Quixote hajléktalansegítő szeretetszolgálat berkein belül nyomozni kezd a rejtélyes gyilkosságok után, amelyek áldozatai egytől-egyig az utcákon élő emberek. Egy elhagyott aluljáróban nyomra is bukkan, amikor is rátalál egy őrült professzorra, és annak nem kevésbé elmebeteg segítőjére, akik rövid időn belül arra a következtetésre jutnak, hogy Henry lelkének tisztaságáról csakis inkvizíciós módszerekkel bizonyosodhatnak meg. Ha a patkányok megeszik a fiút, akkor tiszta volt a lelke, amennyiben nem, akkor ő maga a gonosz, ezért ki kell végezni. Szerencsére a dolog kivitelezése kudarcba fullad, amikor megjelenik Henry melák haverja, és egy hatlövetű revolver összes golyójával biztosítja a fiú épségét. A végső képsorokon láthatjuk, amint a fejlövést szenvedett egyik őrült magához tért, majd véget is ér játék, mi pedig csak leesett állal ülünk a gép előtt.
Elnézést, az előbbi soroknál alanyt tévesztettem, a játék ugyanis itt még nem ér véget, csupán az első, rövidke fejezet, éppen ezért mindössze én ülök kerekre meresztett szemekkel a monitort bámulva, míg ti vígan folytathatjátok a kalandot. Ritka az ilyen, de most irigy vagyok.

Viccet félretéve, nekem bejött a sötétebb tónusú hangulat. Több helyen is olvastam, hogy a spanyol csapatnak valahogy nem sikerült kevernie a meg szokott stílust (mind humor, mind grafika terén), az új alapfelállással, szerintem azonban tökéletes az elegy. Tény és való, hogy a lövöldözős jelenetnél kissé meglepődtem, hiszen sem a Runaway szériában, sem a The Next BIG Thingben nem láttam hasonló dolgot, de határozottan tetszett az, ami a szemem elé tárult.
A játékmenet kísértetiesen hasonlít a The Next BIG Thingben alkalmazottra, olyannyira, hogy jelentős különbséget nem is nagyon sikerült felfedeznem, talán csak azt, hogy számos felvett tárgyat egyáltalán nem is használtam fel a játék során. Azt, hogy ez elterelés-e a készítők részéről, vagy csupán a bemutató változatból maradtak-e ki feladványok, sajnos nem tudom. A logika azt diktálná, hogy az első opció a lehetséges megoldás, s ezzel próbálták meg nehezíteni a dolgunkat, azonban, mint ahogyan azt említettem, a játék egy az egyben azt a rendszert használja, amit a csapat előző játékában is láthattunk. Ez annyit jelent, hogy itt is visszaköszön mind a „Hotspot”, azaz forrónyom rendszer (a játék jelzi az összes interakciós pontot az adott színen), mind a segítségkérés, amikor a játék nagy vonalakban vázolja számunkra, hogy mit is kellene csinálnunk, ezzel feleslegessé, pontosabban szólva haszontalanná téve a nyakunkon maradt kacatokat, hiszen ténylegesen nem lesz tőlük bonyolultabb a játék – feltéve persze, hogyha használjuk a segítségeket. A Yesterday tehát nem nehéz, bátran nekiveselkedhetnek azok is, akik még csak most ismerkednek a klasszikus point&click kalandjátékokkal.
Kinézetét tekintve nem panaszkodhatunk a játékra, azonban a látvány valahogy nem volt számomra annyira álleejtő, mint a The Next BIG Thing esetében. Igaz, hogy a Yesterday sokkal sötétebb tónusokkal operál, mint a fényáradatban úszó előd, s a grafika teljesen korrekt, azonban akkor is egy kisebb visszalépésről beszélhetünk. Az átvezetők azonban így is nagyon pofásak, s meglehetősen jól sikerültek. A lövöldözős jelenet pedig… vagy azt már említettem?

Ami a hangokat illeti, nem tudok, pontosabban szólva nem szeretnék nyilatkozni, hiszen nem tudom objektíven megítélni a játék ezen pontját. A probléma az, hogy az általam tesztelt verzióban egyáltalán nem voltak szinkronhangok, aminek következtében egyelőre nem tudom, hogy mennyire lesz idegesítő egy-egy karakter beszéde a hanglejtésének, esetleg akcentusának, vagy csak egyszerűen a hangjának köszönhetően, másrészt a szinkronhiány miatt állandóan csak a háttérzenét lehetett hallani, amit így egy-két zörejen kívül semmi sem tört meg, nagyon monotonná téve így azt.
Mindent összevetve tetszett a Yesterday. Várom az idén esedékes megjelenését, s úgy tervezem, hogy a teljes játékról is megleplek titeket egy teszttel, ugyanis a jelenlegi betekintés közel sem volt annyira kielégítő, mint az elvárható lett volna. A történet mindenképpen megér egy misét, s bár a játékmenetbe túl sok újítás nem került bele, az nagyon tetszett, hogy a különböző szereplők eltérő módon voltak képesek interakcióba lépni egyes tárgyakkal. Pár dolog megítélése azonban még várat magára. A játéknak megvan a maga bája, humora, azonban az egész nyakon lett öntve egy kis sötét tónussal, ennek következtében egy meglehetősen érdekes egyveleg került ki a Péndulo Studios konyhájáról.