Aki valamennyire ismer az talán tudja, hogy mostanába erősen elkezdtem mindenféle kézműves dologgal foglalkozni, aminek nagy része a varrás. Legföképpen bőrrel, ugyanis a szakmámban ezt tanítják, de textillel is szórakozok. Most ezekről fogok pár képet mutatni, csak hogy mutassam ehhez is értek, nem csak rajzhoz meg grafikához. (:

Egy vállas táska amire egy Assassin szimbólumot tettem, eleinte középre akartam, de így is jól mutat:

Ez egy kis bőr batyunak az alja ami 2 féle bőrből van és egy bőrszál van végig vezetve rajta és felhímezve:

Ez a bőr batyunak az oldala, ugyan azzal a technikával:

Egy nem éppen kész, de már haladó állapotban lévő kis bőr tatyó, amit én előszeretettel „motyónak” neveztem el, próbáltam a magyar népművészetet követni rajta, bár nem lett szép elvégre ez volt az első ilyen amit csináltam:

Egy Assassins Creedes csuklópánt, csak a lazaságért, meg egy kissé elcseszett felvarrós:

Aztán a végére egy pofás bőr karkötő, ez a legelső karkötőm:

Tudok még vagy 10+ féle fonás fajtát is, csak azt a tanár beszedte, de majd bepótolom. 😀 Plusz még egy Assassins Creedes kabáton is gondolkozok, meg egy pulcsin. (fanatikuus!)
Köszi a figyelmet, remélem tetszik. (: