Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sötét napok járnak a Heroes-sorozat szerelmeseire, hiszen a széria hatodik tagját egyszer már elcsúsztatták az illetékesek a nyár elejéről szeptember hónapra, azonban azt hittük, hogy az volt az utolsó ilyen megmozdulás, az iskolakezdést követően pedig már kezünkbe vehetjük a játék dobozkáit. A helyzet azonban az, hogy sajnos immáron biztosan nem, a UbiSoft legfrissebb sajtóanyagából ugyanis megtudtuk, hogy ismét jégre tették a projektet, így az csak október kellős közepén érkezhet meg a boltokba.
Természetesen van már pontos megjelenési dátumunk is, így már nyugodtan jegyezhetjük – természetesen egy óvatos kérdőjellel megtoldva -, hogy október 13-án várható a program európai premierje. Hogy miért kell további egy hónapot várniuk a fanatikusoknak? Erre sajnos még nem adott egyértelmű választ a UbiSoft, ugyanakkor a ború feledtetésére megerősítették, hogy augusztus 16-án ismét megnyitnak a béta szerverek, így aki szeretne, újabb tartalmakat – többek között például pályákat – is kipróbálhat majd a tesztek alkalmával. Október 13 tehát az új időpont, jegyezzük!
dorcika
14 éve, 5 hónapja és 2 heteUhh, pedig nagyon várom már! Remélem, ez az utolsó eltolás… 🙁
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteAzt én is nagyon rem?lem. Még lnne jó lenne hogy nem rendeltem elő, most tombolnék…