Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bigpoint csapata a mai napra virradóra bejelentette, hogy alig hat héttel a Battlestar Galactica Online nyílt bétájának elindulását követően, a SyFy televíziós sorozatának alapján készült alkotás elérte az egymilliós felhasználói álomhatárt, ennyien voltak tehát kíváncsiak eddig erre a teljesen ingyenesen játszható, böngészőben futtatható űrcsatározásra, amely a hír apropójának köszönhetően újabb hajókkal gazdagodik a közeljövőben, így többek között a Viper Mark VII-tel és a War Raider-rel.
Heiko Hubertz, a Bigpoint csapatának egyik alapítója és vezére köszönetét fejezte ki minden rajongónak, akik tagjai a Battlestar Galactica Online közösségének, állítása szerint nagyon boldog, hogy ilyen formában is népszerűsíthetik a nevet és az univerzumot. Ha pedig te is szeretnéd tudni, hogy mi az amit egymillió ember megszeretett, netán régóta vársz egy igazán jó űrben játszódó MMO-ra, akkor irány a hivatalos honlap, ahol regisztrálhatsz a nyílt bétára.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 6 napjaezt kiprobalom!🙂
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 5 napjaNagyon jó MMO. Régóta vártam már egy hasonlót, de egyik sem ütötte meg a szintet.