Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány héttel ezelőtt, egy kiszivárgott dokumentumnak köszönhetően már értesültünk arról, hogy a redmondi óriáscég a jövőben komolyabb figyelmet kíván szentelni a PC-s játékosokra, ennek első jele volt a Fable III számítógépekre történt bejelentése, valamint az Age of Empires Online és a Microsoft Flight leleplezése. Az akkori dokumentum azonban egy nem teljesen hivatalos nyilatkozat volt, így talán sokakban felmerültek kételyek az igazsággal kapcsolatban, ám ha eddig nem is, mától valóban érdemes hinni a cégnek.
A Microsoft Games Studios vezető menedzsere, avagy Dave Luehmann ugyanis megerősítette, hogy a mögötte álló divízió elsődleges célja a jövőben, hogy utat mutasson a PC-s játékiparnak, ismét az élre szeretnének állni, új technológiákkal kísérletezni, illetve eltörölni az emberek fejéből azt a kényszerképzetet, hogy ők csak a konzolokkal törődnek. Dave szerint a fentebb megnevezett három játék csak a kezdet, rajtuk kívül még számtalan kiváló címmel fogják gyarapítani a jövőben a PC-s játékok felhozatalát. Csak győzzük kivárni!
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 heteShade:
Hát ideje lenne már! 😄
skyman
15 éve, 3 hónapja és 3 heteHát bizony ideje lenne már😄
Én támogatom az ötletet😄
totyak
15 éve, 3 hónapja és 3 heteNagyszerű hír.
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 3 heteKirály! Várunk! 🙂